2016. január 7., csütörtök

goodbye 2015!

Sziasztok!
Az évet egy összefoglaló bejegyzéssel indítom, hasonlót eddig minden évben készítettem, a 2014-es évről szólót megnézhetitek itt :) 

2015 számomra szuper kis év volt, bár semmilyen nagyobb mérföldkő nem történt. :)
Januárban - mint jó pár éve minden évben - a vizsgaidőszak gyűrt maga alá, talán a legnehezebb félévünk, rengeteg szóbeli (és brutál nehéz) vizsgával. Ennek ellenére csupa ötössel zártam, és talán ez lett az egyetemi pályafutásom alatt a legsikeresebb szemeszterem :) A hónap legnagyobb történése, és az év egyik legszebb napja számomra január 28-án érkezett el, amikor Gyöngyösön megvettem egy sráctól a(z) (számomra) új fényképezőgépemet. Brigivel és Zolával mentünk el érte, remek kis kirándulást csaptunk ezen a napon, voltunk Budapesten, a Kékestetőn és hazafelé még az IKEA-ba is beugrottunk :) Csodás volt! 

Februárban visszarázódtam a sulis hétköznapokba, igyekeztem sokat edzeni, itthon pedig Ricsivel a lakás csinosítgatásával voltunk elfoglalva. Visszanézve az évet ez volt  a "legbulisabb" hónapom (hahh a régi énem kacagna, a heti 5 bulijával kb :D). Voltam a lányokkal egyetemi buliban, és a tesóimmal és unokatesókkal egy remek kis bálban is :)


A márciusunk elég mozgalmasra sikerült, megleptük egy pécsváradi barátunkat, Zsoltit születésnapja alkalmából, voltunk Karinéknál beöltözős buliban, Pécsen gokartozni, megünnepeltük Anyukám születésnapját is, Petrával elfogyasztottuk az év első fagyiját, és egy hónapos korában először találkozhattam Zita barátnőm kislányával, Majával <3


Áprilisban többek között voltunk Tökölön autós találkozón, cirkuszban, és pincejáráson is, azonban az egyik legjobb élményem a szakos kirándulás volt, ami ismét a szülinapomra esett. A jó kis szakmai programok mellett a szuper társaság és a jó borok is kedvemre voltak:) Még nagyobb volt a boldogságom, amikor hazaérve megláttam, hogy Ricsi meglepetésből az egész erkélyt kicsinosította, égősorral, mécsesekkel, székekkel, vagány párnákkal nagyon otthonossá tette, az egyik legszebb ajándék volt ez nekem, amit valaha kaptam :) Jól esett, hogy ezen dolgozott pár napig, amíg én távol voltam, és hogy ilyen jól kitalálta az egészet, imádom! 


A májust rögtön egy home-made hamburgerezéssel kezdtük Pécsváradon, festői környezetben, voltunk borfesztiválon, ballagáson és lakodalomban is, emellett sok beadandót kellett írnom és tanulnivaló is akadt bőven :)


június másról sem szólt, mint vizsgák-vizsgák-vizsgák, majd az év első leégéses napozását is megejtettük :D

A legmozgalmasabb hónap a július volt az évben. Nem is tudom, hány képmontázs kellene hozzá, hogy minden élmény szerepelhessen. Rögtön az első hétvégén Gyöngyös mellett fotóztam egy esküvőn, így azt a hétvégét a srácokkal arrafelé töltöttük. Voltunk kis oroszlánokat simogatni a gyöngyösi állatkertben, finomakat ettünk-ittunk, ismét voltunk a Kékestetőn, és Egerben is szétnéztünk, mindezekről videót is készítettem, ezt megnézhetitek ITT :) 
Voltunk még a hónapban a pécsi tv-toronyban is, aztán Punnany koncerten Baján, majd megünnepeltük Brigi szülinapját egy 3 napos szuper medencés bulival :) egy hét múlva már Horvátországban süttettem a hasam, a táj, a szállás, a programok, mind isteniek voltak! Voltunk hegyet mászni, kipróbáltam a raftingot, rengeteget röplabdáztunk és játszottunk a vízben :) A nyaralásról szóló bejegyzéseimet megnézhetitek újra itt és itt, az egészről készült videómat pedig ezen a linken érhetitek el :)


#kömpibuli


Augusztusban jórészt dolgoztam, de sikerült azért pár kellemes pillanatot megélni :) Egyrészt megleptük Petrát a szülinapján, később pedig Ádámnak segítettem a nagy-eljegyzés projektben, hogy Karin eljusson a kincskeresős játék végállomásához, ahol pedig a legnagyobb ajándék vár rá :)


Szeptemberben ismét beindult az élet, voltunk az egyetemi gólyatáborban pár koncerten bulizni, megünnepeltük a névnapomat, jártunk a Dóm téren a BorTéren meginni pár pohárkával, Ricsiéknél dupla szülinapot ünnepeltünk, Maja keresztelőjén is részt vettünk, a hónap végén pedig elkezdtem gyakornokként dolgozni az egyetem kutatás-fejlesztési igazgatóságán.


Az október ismét sűrű lett, dolgoztunk, családi rendezvényeken voltunk, jártam fotókiállításon, és egy hirtelen jött lehetőség keretében elutazhattunk Ricsivel egy hosszú hétvégére :) Csodaszép volt minden, a szakmai programok még nekem sem voltak unalmasak, jó fej embereket ismertünk meg, és nem utolsósorban kipróbálhattunk egy Tesla S model-t, ami az elektromos autók krémje :) imádtuk! Külön szerencse volt, hogy a harmadik évfordulónkat is meg tudtuk itt ünnepelni, hiszen pont erre a hétvégére esett az imádott október 18-a :) <3 Legeslegjobb volt! :)



Novemberben még mindig sok volt a munka, de voltunk azért mulatni is picit az egyetemi gólyabálban :) Az időjárás megőrült, volt, hogy még az erkélyen ebédeltünk, és kellemes sétákat lehetett tenni a természetben :) A hónap végén, a jó idő ellenére megkezdtük az adventi készülődést is, aminek kapcsán az egyik kedvencem ez a szarvasos koszorú lett :)

Decemberben igyekeztem a lakást minél inkább karácsonyi hangulatba hozni, amellett, hogy gyorsított tempóban az összes vizsgámat letudtam..közben írtam a szakdolgozatomat, keresgéltem mindenki számára a megfelelő ajándékot.. végül a karácsony nagyon gyorsan, de vidáman telt, voltunk Ricsiéknél, ahol egy barátos karácsonyozás, társasozás is belefért az ott töltött időnkbe, másnap Anyuéknál volt rokonos ebéd, 26-án pedig mi láttuk vendégül a szűk családot nálunk :) 

Ekkor a menü tervezésénél megpróbáltam figyelembe venni, hogy mindenkinek kb. legalább a harmadik nagy kajálása lesz az ünnepek alatt, így a tipikus karácsonyi ételeket mellőzni próbáltam. Az is eszembe jutott, hogy mivel többfelé ünnepeltünk előtte, nem zárhattam ki, hogy valaki evett már a napokban bármilyen ilyenkor szokásos fogást, így teljesen kiléptem a hagyományos mederből, és előételnek eperkrémlevest készítettem citromos túrógombóccal és pirított mandulával, a második fogás pedig hamburger volt - a zsemle tésztáját igaz reggel fél6-kor kezdtem el begyúrni, de megérte :) ha szeretnétek, hogy bővebben meséljek arról, hogy mivel dobtam fel a hamburgert, és milyen receptek alapján dolgoztam, akkor egy külön bejegyzésben szívesen elmesélem :)

A hónap végén szerencsére még Zitáék is meg tudtak látogatni minket, így a szokásos cuki Maja-adagomat is megkaphattam karácsonyra, annyira édes ez a kiscsaj, imádom! A szilvesztert pedig Kömpöcön, a szüleim házában tölthettük, sok-sok baráttal, társasjátékkal, kártyával, xbox-játékokkal, activityvel zártuk az év utolsó napját :) 





Remélem nem bánjátok, hogy extra hosszú bejegyzést hoztam most nektek! Ígérem a következő már nem lesz ilyen durva :)) Nektek mi volt a kedvencetek az évben? Nekem talán a július volt a legjobb hónap, de rengeteg emlék és élmény jut eszembe, amik folyamatosan boldoggá tettek!
Köszönöm 2015, szuper voltál!
Adri

4 megjegyzés:

  1. Mesés éved volt, remélem a következő is az lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. cuki vagy, én is remélem!!! :) Neked is kívánom a legjobbakat! :)

      Törlés
  2. szuper éved volt, legyen ez így 2016-ban is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm!!! reméljük így lesz!! Neked is kívánom a legjobbakat!!! :)

      Törlés