2014. június 1., vasárnap

helyzet



sziasztok, 
elég pörgős napokon vagyunk túl, múlt héten javában folyt a borfesztivál(on a bor :D), azután Anyuék meglátogattak minket és gyereknap alkalmából elmentünk egy hangulatos étterembe, majd a Hídi vásárban, és a borfesztiválon is szétnéztünk.
Azután a héten a tanulásé volt a főszerep, hiszen itt a vizsgaidőszak, kettőn már túl vagyok :) Fotóztam is, jegyes fotózás volt soron, majd hozom az eredményt, nagyon tündéri párral hozott össze a sors, szerettem velük dolgozni, olyan kis lököttek voltak :) 
Ezek után most hétvégén Ricsi családja látogatott meg minket, mert itt Szegeden voltunk hivatalosak egy diploma-hangversenyre :)  Ezerrel készültem, sütöttünk, főztünk, takarítottunk Ricsivel, hogy minden a legjobb legyen :) Ehhez kapcsolódik pár kép, és az új lakásból is mutatok pár részletfotót :) Majd erről később írok nektek egy bejegyzést, lehet, hogy lesz videó-room tour is :) elöljáróban annyi, hogy nagyon boldog vagyok :) Ma pedig hazaugrottunk Kömpire, hamburger grill party volt, Apukám és az én szülinapom csak most lett megünnepelve, egy hónap után már épp ideje volt :) :) 






Remélem jól vagytok Ti is :) Igyekszem sűrűbben életjelet adni, kövessetek instán, ott gyakrabban posztolok! :) Ezer puszi, legyen szép vasárnap estétek, holnaptól pedig induljon egy gyönyörű hét!! :)

Adri

7 megjegyzés:

  1. Megint nagyon jók a képek :) Megkérdezhetem honnan van a love-os képkeret? Én kíváncsi lennénk egy room-tour videóra :) Sok sikert a vizsgákhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :) Az auchanból, de még ősszel vettük, úgyhogy nem hiszem, hogy lenne a kínálatban sajnos :) akkor elkészítem majd egy ráérős napon a videót:)

      Törlés
  2. A kávé és tea tartók annyira szépek! :) Dm-esek? Mert a kávésom nagyon hasonló/talán ez, és onnan van. De másmilyet ott nem láttam ebből a tartóból. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! ilyen 1euro marketben vettem, tök jó kis cuccaik vannak :) Most pedig kaptam hozzá tejkiöntőt, az pedig a H&M home-ból van azt hiszem, lehet ott is vannak szépek (én még nem voltam sajnos). Puszi

      Törlés
  3. Jó olvasni, látni a boldogságod, Pónilány! ;)

    VálaszTörlés
  4. Annyira hangulatos kis lakás lehet! :)
    Én is várom a videót! :)

    Sok puszi

    VálaszTörlés
  5. Jajjj de jó:)
    Várjuk a videót :)

    VálaszTörlés