2013. május 29., szerda

mostanában

Sziasztok!

Eddig a lengyel kalandot meséltem nektek, viszont már pont egy hete itthon vagyunk, és közben is történtek dolgok :) éjszaka 1 körül már Szegeden voltunk, és egy kicsi alvás és Karin vizsgája után nálam gyűltünk össze :) azért is, hogy ne legyünk rögtön egyedül (ismeritek az utazások utáni üresség érzést, igaz?) és a képeket is kicserélgettük, szerkesztgettük :) megbeszéltük, hogy az ebédet is közösen készítjük, én vállaltam a már-már védjegyemmé váló borsólevest, amiről a kis drágák mindig úgy áradoznak (olyan jól esik <3), Brigi sütött nagyon fini fűszeres fasírtokat, a lányok pedig majonézes kukorica-bab salátát készítettek :) majdnem egész napra bekockultunk, lan-party volt a javából, mindenki előtt laptop, ment  a zene, néha beröhögtünk egy-egy vicces fejen a kirándulós képek láttán :)) estefelé Ricsivel kiegészülve a borfeszt felé vettük az irányt, és bár nem volt a legmelegebb, kicsit összegyűlt a banda :) 

A következő, ami érdekesebb lehet, hogy pénteken délután Zitussal útnak indultunk, és Bp felé vettük az irányt, Biust meglátogatni :)) évfolyamtársak és jó barátnők voltunk a gimiben, már régóta terveztük ezt a találkozót :) egy szintén volt gimis barátunkkal, Kopival vártak minket a vasútállomáson, majd Biáéknál sütöttünk pizzát, rozé fröccsöztünk, kibeszéltünk mindent ami velünk van, és persze a közös ismerősöket :D nagyon jól éreztem magam, és ilyen isteni pizzát rég ettem már:)) másnap délelőtt felkerekedtünk, és elmentünk megnézni a Helmut Newton kiállítást... aki teheti, nézze meg!!! zseniális, életem legjobb kiállítása :))) nagyon a hatása alá kerültem, bezsongtam, imádom!!!  :) később a Pastaból vettünk tejszínes, csirkemelles, lilahagymás fehérboros tésztát [nyamm] és a Múzeum lépcsőn fogyasztottuk el :) ezután sajnos Bia is indult haza, Siófokra, így mi is jöttünk el, de minden pillanatát élveztem a kis látogatásunknak :) 

Vasárnap pedig gyereknap volt, mivel sok program volt Szegeden, ezért úgy találtuk ki, hogy Anyáék jönnek hozzánk és nem fordítva. Végül az idő nem járult hozzá, hogy a borfesztiválon ücsörögjünk, vagy a Hídi vásárban kóborogjunk, ezért egy késői ebédre ültünk be egy étterembe, majd az Anyuci által készített isteni krémes eperszeletet fogyasztottuk el Brigi lakásán :) estefelé jöttem is vissza az albérletbe, hiszen tanulás várt rám, és nagyjából a hétfőm is ezzel telt :) tegnap volt a vizsga, szaktanácsadásból, szóban, de jó élmény volt, és 5-öst kaptam :) :) úgyhogy erőt is ad ezzel a további munkához, most szakdoga írás vár rám, jövőhéten pedig még van két vizsgám is :) Ricsi pedig ezekben a pillanatokban is vizsgázik, szurkoljatok neki is :)) 






néhány műve:


rengeteg divatanyagot is fotózott, ha tehetitek, tényleg nézzétek meg a kiállítást!



szombat esti egyedüllét, tejbegríz, házi eperdzsem :)




a pólót Rencsitől kaptam, majd lefotózom normálisan :)


szicíliai csirkemell :)


tanulás-szenvedés

ööötöösnek kell lennie!! :)

és az öröm :)

ennyi, vissza is térek a munkához, később könyvtárazunk, majd Brigiékkel ebédelünk :) 
ezer puszi, Adri

2013. május 26., vasárnap

Lengyelország - 4. nap

Sziasztok!:)

Már csak egy nap maradt sajnos, amiről mesélhetek a lengyel kaland kapcsán:) Kedden eléggé fejfájósan ébredtünk, életem egyik legrosszabb másnapját sikerült produkálni, pedig az előző este korántsem volt vészes, úgyhogy a hibát inkább a tátra nevű lengyel vodka utánozhatatlan minőségében keresném :D Rencsivel és Karinnal voltunk a legrosszabb állapotban, zacskókkal mászkáltunk, és  a tömött buszon csak imádkozni tudtam, hogy ne legyen csúnya vége az állapotomnak és az előttem ülő bácsi tarkójának se.. :D  na mindegy, ezen a napon a Lublin szélén található koncentrációs tábor felé vettük az irányt, ami ha lehet még jobban felforgatta a gyomromat. Nem is akartam sok képet készíteni, volt ahova be se mentem, nem akartam látni a sok szörnyűséget. Ha voltatok már itt, vagy hasonló táborban tudjátok miről beszélek, ha nem, akkor meg el tudjátok képzelni.. a gázkamrák, a krematórium, a sok ezer koszos cipő, ami megmaradt, és még sorolhatnám, borzasztó. 
A környezet viszont gyönyörű volt, kár, hogy ilyen ok miatt jártunk ezen a helyen, de gyönyörű volt a táj, a felhők, minden :) 

Később nagy sietésben voltunk, az utcán bekaptunk egy kebabot, majd gyorsan pakoltunk a koliban és rohantunk is a vasútállomásra a vonathoz:) ismét Varsó, ki a reptérre, és most már időben ott voltunk az indulásnál, fura is volt, hogy sorba kell állni :D eredetileg úgy terveztük, hogy hajnalig csövelünk valahol az első vonatig, ami Szeged felé jön, de Anya mentőcsapatot küldött értünk egy kisbusz személyében, úgyhogy a reptéren már vártak, és 1-re itt is voltunk Szegeden :))) 








a két panoráma kép Szabi műve :)











a koliban búcsút vettünk Rencsitől, de jövőhét végén már ő is jön haza!!:))







Itt a vége:)

2013. május 25., szombat

Lengyelország - 3. nap: Lublin

hahóóó:)

megérkeztem, csak közben villámlátogatást tettem Bp-n, de erről majd később mesélek:) most jöjjön a 3. nap beszámolója :) Lublinban is az óvárost vettük szemügyre, sétálgattunk, majd arra jutottunk, hogy ne rohanjunk annyira, inkább legyen egy kis lazulós nap:) persze minden megnéztünk, amit tudtunk, de közbeiktattunk mindig egy-egy sört, majd az ebédünket is hosszasan fogyasztottuk el, mert olyan király helyen voltunk, hogy nem akaródzott senkinek elmozdulni onnan :) először egy cseh sörözőbe ültünk be, és a számomra eddigi legfinibb sört, a staroprament ittuk :) mi, lányok kértünk hozzá gyömbérszirupot, mindenhogy isteni volt :) később pedig egy nagyon szép helyre ültünk be, fehérre volt minden festve a teraszhelyiségben, ilyen kis kerítéses, talicskás, sok virágos hely volt, és belül is annyira cuki és imádnivaló, hogy csak bámultunk :) gondoltuk, ha nagyon drága lesz, akkor csak iszunk egyet és eljövünk, de nem így lett:) rendeltünk mindenkinek egy nagy korsó sört, szirupokkal, meg főételt, pierogit :) én krumplis, hagymás, sonkásat ettem, de vannak különlegesebbek is, például spenótos fetasajtos :) amíg vártunk az ételre, a sör mellé kaptunk előételt, kenyeret, körözöttet, csemegeubit, már kb ez is elég lett volna:) naaagyon finom volt minden és nagyon belakott mindenki:) fejenként kb 18-22 zlotyiba került, ami olyan 1200-1500 forint között mozog :) ezután még fagyiztunk, nézelődtünk, kimentünk egy nagyobb bevásárlóközpontba venni estére dolgokat, majd a koliban és a mellette levő kocsmában iszogattunk kicsit :) másnap ennek eredményeképpen elég ergya üzemmódban ébredtünk, de erről majd holnap mesélek :):D 





a főnök :D






















látjátok? kameráztam is, majd az összes poszt után jövök egy videóval is :)))



:D





néhány képet betettem Karin instajaról, köszi innen is honey! 

holnap gyereknap, Anya és Apa jönnek át, majd arról is beszámolok :) közben már vizsgáim is lesznek, és egy fél szakdogával is kéne rendelkeznem, oh shit. szóval rohanok, sziasztok!