2012. augusztus 5., vasárnap

Horvátország -1.nap:)

na itt vagyok, ragyogok, drágáim! köszönöm a türelmeteket, és hogy megvártatok, itt vagytok, és még mindig olvastok!:) hazaérkeztem ma hajnalban görögországból is, és el is kezdek beszámolni nektek; először a horvát családi nyaralás képei, majd a görög élmények jönnek, valamint hozok majd egy tengerparti páros fotózásos sorozatot is, hiszen nővéremékről könnyen tudtam készíteni ilyet a családi nyaralás alkalmával:) remélem mindenre kíváncsiak vagytok, nagyon össze kell szednem a gondolataimat, hogy mindenre vissza tudjak emlékezni, de megpróbálom:)))

tehát: július 21-én szombaton hajnali 2-3 körül indultunk el két kocsival Horvátországba:)) az úton nem volt semmi extra, kicsit majdnem eltévedtünk, de végül elfoglaltuk a szállás kora délután, aztán még kicsit benéztünk a városba, és végre életemben először közelről is láthattam a tengert!:)) hihetetlen szerelmes vagyok, egész nap csak úszkálnék a türkiz nagy kékségben:)) estére már mindenki rendesen elfáradt a sétálásban, és az utazásban, úgyhogy korán lefeküdtünk, hiszen másnap rögtön kirándulni indultunk:) erről viszont majd holnap mesélek, addig pedig jöjjenek az első nap képei!:)

első visszafogott mosoly :D







rákfényképészet:)
és az eredmény:

rákpapa :D











megvolt mindenféle pózolás a tengerrel :D:D









:D




család:)

na eddig hogy tetszenek a képek?:))) holnap jövök a második nappal:) lassan behozom a lemaradást, aztán most augusztusban még lesz páros fotózásom, és életem első esküvői fotózása, megyek a SZIN-re sajtósként, és még remélem csomó élményem lesz:))) éééés tudjátok mi a legjobb az egészben? hogy tudom, hogy ti mindig velem vagytok!!!!! köszönöm!:)))))

holnap jövök:) puszi

40 megjegyzés:

  1. Szuperek a képek, biztos nagyon jó lehetett.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm:)) holnap jövök a következő adaggal:)

      Törlés
  2. Tengeeeeer, ugye hogy csodás?! Mondtam én. Gyönyörű helyen voltatok. Kíváncsian várom a többi képet, hisz tudod, hogy imádom képeidet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, igazad lett:)))) tudom tudom, éppen ezért holnap reggel már jövök is a következő résszel:) puszi

      Törlés
  3. ááá, most végleg kitört rajtam a hiányérzet az Adria után, 3 éve nem láttam és annyira hiányziiik :( biztos nagy élmény volt, hol volt a szállásotok? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj elhiszem, nekem is már most hiányzik a tenger, hogy ma értem haza:(((
      Porecen volt a szállás, jó volt, tetszett:)

      Törlés
  4. Nagyon Nagyon Naaaagyon Gyönyörűűű vagy :) de persze Mindenki :D Csodaszép helyen voltatok :)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de drága vagy már:))) köszönjük!!:)) bizony, szép volt:)

      Törlés
  5. Van valami tipped, hogy lehet kibírni a 12 órás vezetést épp idegrendszerrel? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát én még sosem vezettem ennyit egyszerre, de szerintem fontos,hogy ha fáradunk álljunk meg, tornáztassuk át a testünket, igyunk elég vizet, és engem szerintem a zene is feldobna, biztosan nem álmosodnék el:))

      Törlés
  6. Sziaaaaaaaa Adrus, de örülök, hogy épségben szépségben meg vagy! Annyira szuperek a képek, biztos szuper lehetett árassz ám el minket! Az utolsó családi fotó pedig zseniális, várom a folytatást rákokkal tengerrel tesódékkal meg úgy mindennel. Jó pihenést kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na sziaa!!! köszönöm, hogy itt vagy még, örülök!!!! :)) holnap reggel már jövök is a következő adaggal, úgyhogy nem lesz hiány!!:)) puszillak

      Törlés
  7. Szuper képek, irigyellek :-) Cuki a rákpapa ♥

    VálaszTörlés
  8. De jó képek :) A rááák irtó cuki! És a tenger! Egyszer látnom kell nekem is :)) Biztos nagyon jó kis nyaralás volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) köszönöm!!:) biztos vagyok benne, hogy látni fogod a tengert!!!! :))

      Törlés
  9. Nagyon jó képek lettek Adri,gyönyörű helyen jártál!Várom a következő részt ;)!!
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm!!:)))) holnap jövök!:)

      Törlés
  10. Csoda lehetett :-)))))Ragyogsz , mint mindig ^^

    VálaszTörlés
  11. úúú nagyonjók a képek!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm lilian!! örülök:) holnap jön a többi:))

      Törlés
  12. Brutááál jó képek, nagyon hangulatos !!!:)))
    Milyen gépet használsz Olympus-on belül ?:))

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szépek a képek és imádom a rövidnacid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kööööszönöm!!!! :))) én is imádom, turiztam pedig:)

      Törlés
  14. Vártam már és nem hiába, gyönyörű képeket hoztál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj köszönöm!! már várom h kirakhassam holnap a postot, mert szerintem azok még jobban fognak tetszeni nektek!!

      Törlés
  15. Én is voltam Porec-en és úgy imádtam... bár igazság szerint, bárhol voltam az Adrián, mindenhol imádtam <3 Várom a holnapi adagot is, nagyon hangulatosak képek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de joo:))) reggel postolom is!!:)) puszillak

      Törlés
  16. Gyönyörű képek :$én is akarok menni nyaralniiii :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köööszi drága:)))hát indulj!!:)

      Törlés
  17. De csinooos vagy! :) irigykedek
    Amúgy ilyenkor nem rossz, hogy melletted nincs egy pasi? Csak mert én pl. ilyenkor képes vagyok letargiába esni és forever alone szeretem a lecsót szövegeket nyomok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D:D az én 'csinosságomra' aztán nem kell irigynek lenni, de drága vagy:))
      dehogynem rossz, és elég sokszor drámázok ezen (is), de egyébként meg hozzászoktam, és attól h sírok rajta h nincs, még nem is lesz, jól elvagyok, fotózom végig, és lazulok a többiekkel, úgyhogy itt nem zavar, családban vagyok, nem vagyok egyedül:)ha elmennék 10 jegyespárral nyaralni egyedüli szingliként, lehet jobban fejbe csapna a szomorúság, de akkor sem esnék kétségbe szerintem, csak lenne mindig mellettem valaki, aki nem hagy egyedül:)

      Törlés
  18. gyönörű a tenger, hát és persze mint mindig te és a fotóid is :)

    VálaszTörlés
  19. igenjó képek lettek főleg az a kép rákpapáról :PP

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köööszi:)) papa pózolt rendesen:)

      Törlés