2012. április 13., péntek

éden buli & mai outfit

sziasztok! tudom régen jelentkeztem, de először nem volt mit postolnom, aztán beadandókat írtam, tegnap meg rohantam és még a videót sem tudtam feltölteni nektek, amit csináltam (de folyamatban van, majd vmelyik nap kivárom a töltést:) 

elég kevés időnk volt tegnap készülődni Zitával, mégis késtünk egy órát és a 8 órai kezdés helyett (bár azért nem akartunk odaérni kapunyitásra:D) 9kor érkeztünk a jatéba amitől kb egy percre lakunk szóval legalább ezzel nem volt baj:)megjegyezném, hogy nem vagyunk hatalmas rajongók, és nem tartom a szereplőket nagy sztároknak, tudom, hogy nem raktak le semmit az asztalra és ugyanolyan emberek mint mi. na szóval odaértünk, elég kevesen voltak, egy-két ismerőssel találkoztunk, és láttuk, hogy már a játékosok is ott vannak, azt hittük csak később fognak beesni, de most olvastam, hogy már délután jöttek, városnézés is volt, stbstb:) mindenki közvetlennek tűnt, fura volt, hogy mi "ismerjük" őket, de ők senkiről nem tudták h ki, gondolom nekik is fura, egyébként jó érzés volt őket látni :) Évi is ott volt, és voltak olyan játékosok is, akik még az adás jelenlegi állapotában benne sincsenek a műsorban, nekik azért rossz lehetett h senki nem ismeri meg őket, és nem kérdezgetik semmiről. mi először Edinával beszélgettünk, az ingyen bacardis (hajj :D) pultnál találkoztunk vele, és nem is nagyon akartuk leszólítani, de vmi vicces szituáció keveredett és aztán megkérdeztük h nem mondhatja-e el, hogy ki nyert, természetesen nem:D vele ezután egy fél órát tuti dumáltunk, nagyon közvetlen volt és aranyos, mikor elhívták mások fényképezkedni akkor is megkérdezte h nem baj-e, meg h mindjárt jön vissza, stbstb, aranyos volt :) később azért hagytuk h mások is dumáljanak vele, és körbenéztünk kicsit:) nem nagyon vagyok az a rajongós típus, már utólag kicsit bánom h nem mindenkivel beszéltem és jóformán senkihez nem mentem oda magamtól h na akkor mizu, és képeket se csináltattunk, nem tudom, valahogy kicsit erőltetettnek éreztem volna, ha rámászok mindenkire, pedig ez lett volna a lényege, hogy velük találkozzunk. mindenesetre Píttel (aki utálja h ezt a becenevet kapta:D) dumáltunk még csomót, ő is nagyon szimpi volt, és tökre ugyanolyan a stílusuk, mint benn, jó volt hallgatni őket :) ekkor már egyre többször kerültünk a bacardis pult környékére, Píttel is koccintottunk egyet-kettőt így hármasban, aztán Omarral beszéltünk még egy nagyon keveset, megjegyeztem neki, hogy már a szotéban is mindig néztem, és tökre felismertem a játékban, és ennek tökre örült, hogy végre valaki a szotéból vágja, nem a műsorból úgyhogy gyorsan adott is egy hálapuszit, aranyos volt:D Kírával is dumáltam picit, tényleg kicsit, csak megjegyeztem neki, hogy jobban néz ki, mint a képernyőn, de ez egyébként mindenkivel így volt, a lányoknak szebb volt az arca, haja, mindene, a fiúk is helyesebbek voltak, mint képernyőn keresztül:) később a bacardis pult átkerült a nagyterembe és ezzel a buli is, úgyhogy mi is onnantól ott nyomtuk, nem sokan, de táncoltunk:D ja előtte még volt egy zenés produkció is, elénekelték a műsorban írt dalocskát, frenetikus volt (viccelek:D). közben a ceremóniát is vetítették, de ezt nem is lehetett hallani, meg úgy voltunk vele, hogy majd megnézzük utólag, de minek vesztegessük ott az időt erre, hogy bámuljuk a képernyőt:D Gáborral is ittunk egyet, meg vele képet is csináltattunk, de ezt még nem találtam meg, lehet nem is baj. (bocsi ha túl részletes vagyok, de gondolom érdekel titeket:D:D) amit sajnáltam, hogy Niki és Noémi nem voltak ott, mert őket tökre kedvelem a műsorban, Niki elég pozitív csalódás volt nekünk Zitával, és szívesen beszéltünk volna vele. Pít mondta, hogy nyaralni vannak, ezért nem jöttek, vagy mi. úgyhogy kb ennyi, tényleg sajnálom, hogy nem voltam kicsit bátrabb, vagy hát nem is tudom, rámenősebb, de valahogy nem szeretem ezt az odamegyek és rajongok dolgot, pedig azt meg nem várhatom, hogy ők jöjjenek oda hozzám:D:D szóval ez történt, a bacardi sajnos ingyen volt, ami eléggé késztetett arra, hogy kérjem és kérjem őket:D de nem voolt semmi baj :) remélem nem gond, hogy ilyen hosszú lett a beszámoló, nekem bejött ez a buli, jó volt, hogy így összejött a banda, mondták h azóta nem is nagyon találkoztak, mióta vége a forgatásnak, szóval ez nekik is jó alkalom volt:) örülök, hogy szegeden volt az első ilyen :) ITT olvashattok egy cikket a buliról, és képgaléria is van, ha kíváncsiak vagytok:) (most olvastam a kommenteket, és mindenkit oltogatnak, hogy milyen gázak ezek az emberek, meg aki elment az is:D:D hát ez ilyen, szerintem nem kell elítélni senkit, ők is dolgoznak, tanulnak, szerintem nem hülyék, nem tudom azért mert valaki a tévében szerepel, miért kell egyből lehülyecelebezni. ők most itt nem is viselkedtek úgy, és szerintem mindenki visszatért a kis életébe, munkahelyére, sulijába. nem annyira védeni akarom őket, csak attól, hogy szerepeltek egy ilyen műsorban, még nem biztos h sík hülyék. mi meg akik elmentek a bulira végképp nem:P:D nem szeretem az ilyen általánosítást. )


na téma lezárva, jöhet a mai adriról egy-két kép?:)
(tekintsetek el a buli utáni fejemtől, bár le is vágtam egy csomó képről inkább:D)








és egy kis vigyori kávé a végére:))

köszi, hogy végigolvastatok, reméleeeem tetszenek a képek, lejárt a szórakozás időm, megyek vissza a beadandókhoz, puszillak titeket!:)






36 megjegyzés:

  1. vártam ezt a bejegyzést. :) majdnem mi is mentünk zsuzsival de aztán miattam nem.. -_- már megbántam :) nagyon jó lett a délmagyaros kép! :)) na meg a többi is ;) :) puszii drága!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) kár h nem jöttetek fröcsögött a cool&thegang:D:D KV!!! csókpuszi:)

      Törlés
  2. úúú, nagyon jó ez a szerelés :)

    VálaszTörlés
  3. de jóó! én kicsit szégyellem, de tökre szeretem az édent:D és pont Omart, meg Pít-et bírom a legjobban:) Szerintem én is kb. így viselkedtem volna, mint Te, hogy nem mertem volna nagyon nyomulni, bár az ingyen bacardi biztos sokat segített volna:D meg tök jó, hogy ilyen közvetlenek voltak.
    Amúgy csini voltál, már meg akartam kérdezni, hogy kényelmes ez a cipő? Mert nagyon jól néz ki, csak félnék, hogy feltöri a lábam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is bírom amúgy, szerintem normálisabb mint sok más program a tvben, bár mi így neten nézzük, mert szeretünk együtt nézni sorozatot vagy vmit zitával és ez olyan tipikusan, hogy közösen jó csekkolni, közben viccelődni, kibeszélni a dolgokat, tökre élvezem :) az ingyen bacardi kicsit segített, de kicsit el is terelte a gondolataimat a játékosokról és csak arra figyeltem h mindig legyen a kezemben pohár:D:D:D

      a cipőő pedig nekem nagyon kényelmes, simán bulit is végigbírok benne, kirándulni is ebben voltam, suliban is, nekem tökre bejön :))

      Törlés
    2. hmm..kár, hogy pesten már egyre kevesebb jó kínait tudok, ahol ki lehet fogni jó dolgokat. szóval ha valaki tud tippet hallgatom!:D

      a hogyvolt-ot nem szoktad olvasni az édenről? Bár érdekes a stílus, de néha már sokkal jobb szerintem, mint maga a műsor:D

      Törlés
    3. hmm pesti dolgokban sajnos nem tudok segíteni :S:)

      hmm nem is vágom ezt a hogyvolt-ot de mindjárt csekkolom :D

      Törlés
    4. áá, félig olvastam el a tegnapiról, de hatalmas:DD:D::DD: köszi!!!

      Törlés
  4. Nagyon csini vagy! :) (és még mindig irigykedek a cipőd miatt:) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kööszönöm álomlány:))) ilyen cipőőt bármelyik kínaiban találni, úgyhogy hajrá:))

      Törlés
  5. ahh de csinos vagy, és jó a szerkód:) de hogy még egyszer nem látszott rajtad másnap, hogy bulizni voltál, az is igaz :D ez nem ééééééér :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köööszi dráágaság:)) hehe már nagyon vérprofi vagyok a buliból suliba menetelben, alvás nélkül zh-zásban, erőős vagyok másnap és bár kívülről annyira nem látszódik, néha belülről kétszer olyan rosszul érint a dolog:D:D:D

      Törlés
  6. Nekem is elég furi volt mikor összefutottam veled a pálinkafesztiválon és úgy odamentem volna, de nem mertem. Pedig én "ismerlek"téged , de te engem nem XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj ezt meg ne halljam még egyszer,hát gyere oda nyugodtan!!!! én azért közel sem vagyok még ezekkel a játékosokkal sem összehasonlítható:) és neeem harapom le a fejed tuti, az meg neked előny, h csomó mindent tudsz rólam, én pedig majd jól kifaggatlak és én is ismerni foglak:))) jajj de izgi, ilyenkor mindig gondolkozom h mennyire lehettem égő, amikor mondja vki h látott:D

      Törlés
  7. love the colorful blazer! so cute!


    love from San Francisco,
    Britt+Whit

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. annyira édes vagy!!!!! imádom amikor írsz:))

      Törlés
  9. ajj de jó lehetett ez a parti! mondjuk gyanús, hogy az ingyen bacarditól én is vérszemet kaptam volna.=D ááá és tudtam, h az omar a szotéban dolgozott, mondtam mindenkinek, de senki nem emlékezett rá, de jó. egyébként még mindig kivagyok, hogy nem mentem, egyik ismerősöm is pakolta fel fbre a képeket, én meg sárgultam mint a fene.=)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) hát nem volt megállás a bacardival:D:D amúgy annyira ne sajnáld, vagyis hát jó volt, de amennyit én voltam velük, végülis nem volt nagy szám, bár tényleg elrontottam h nem spanoltam jobban, dehát ez a fránya önbizalomhiány:E én is láttam másoknál képeket, rólunk kb ez az egy van, de végülis nem gond, full szarnak éreztem magam, csak másoknál volt saját fényképező, stb, de mondjuk engem lehet nem is engedtek volna már a tükörreflexessel fényképezni :S mindegy is:D

      Törlés
  10. Jó lehetett, az ingyen bacardi pedig jól hangzik! Ne aggódj, én se mertem volna nagyon haverkodni. Mondjuk én nem olyan gyakran nézem, de azért vágom hogy ki kicsoda meg, hogy hogy is működik. Azt meg már mondanom sem kell, hogy Zitával nagyon szépek vagytok! :)
    Szép estét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) akkor megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen gyáva nyuszi:D puszillak, és szép napot!!:))

      Törlés
  11. Hát, én nem vagyok képben, hogy kik ezek a "sztárok", de örülök, ha jó volt a buli, az outfit meg szuperjó, imádom ezeket a színeket, de tényleg már szandálban voltál???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem sztárok ők, sima emberek, akik egy műsor kedvéért nyaraltak kicsit mexikóban luxuskörülmények között:D:D köösznöm:)) jaja, már egykét hete, jobb napokon simán szandálban nyomom:))

      Törlés
  12. jajjj Adri,te mindig olyan csinos vagy...esz az irigység:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi Rami:)) drága vagy, de nincs mire irigykedni:)

      Törlés
  13. Most találtam rá a blogodra nagyon bejön. Amúgy benne vagy egy hírben (de lehet, hogy tudsz róla már): http://www.hir24.hu/divat/2012/04/16/mindent-megmutatnak-a-divatbloggerinak/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hmm, örülök:) viszont a cikket nem teljesen értem, akkor én vagyok ott a rossz példa?:D:D

      Törlés
  14. Már bocsánat de engem az a cikk nagyon felb----tt. Ilyen embert aki ok nélkül beállít valakit rossznak... És ráadásul egy közismert honlapon jelent meg... :S Gondoltam, hogy szólok, mert jó ha tudsz róla. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gondolhatod, engem is, de nincs mit tenni :) köszönöm, hogy szóltál ;)

      Törlés
  15. Hát nem örülök, hogy ilyen miatt kellett szólnom... Amúgy szerintem ne érdekeljen ez a cikk, ahogy látom sokan szeretik és rendszeresen olvassák a blogod. Negatívat meg mindenki kap, csak nem mindegy, hogy szemtől-szemben vagy pedig egy ismert weblapon egy ismeretlentől! :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen persze, és ők érdekelnek engem, és az ő véleményükre adok, akik kedvelnek, mindenesetre nem jó érzés látni egy ilyen cikket:) puszilllak, és köszönöm, hogy mellettem állsz!

      Törlés
  16. én teljesen megértem ezt a nem-tudok-rajongani-valakiért dolgot. Mikor találkoztam Rudolf Petivel egy előadása után hihetetlen nagy lelki energia kellett ahhoz, hogy megkérjem hogy had fotózzanak le vele együtt. De egyszerűen annyira bírom a játékát, hogy nem bírtam kihagyni :DD
    a negatív embereket meg ne is vedd figyelembe ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugye?:)) rudolf peeti, mennyire jó neked, hogy taliztál vele:) pedig ő tényleg tehetséges és megérdemli a rajongást:))

      Törlés
  17. I love your blezer, nice photos :-)

    Hanna

    http://www.riseandbloom.com
    Giveaway - Fossil watch

    VálaszTörlés