2011. december 26., hétfő

karácsony nálunk

na hát most tele hassal, a nappaliban fekve a fények között írogatok nektek:) csináltam egy kis vackot a nappali közepén, gyapjútakarókkal, pihi puhi párnákkal, hogy mindenkinek legyen helye a kanapén meg a fotelokban is. a tévében egyszerűen nincs semmi, meccset néztünk csak, meg kártyáztunk, de mivel buliban voltunk éjjel, így kicsit mindenki elálmosodott, ezért most délutáni pihit tartunk:) tegnap reggel korán keltünk, hogy mindennel elkészüljünk ebédre, és fogadásokat is kötöttünk, hogy mikorra érnek ide az általában késős rokonaink. na hát atom korán jöttek, még felöltözve se voltunk normális ruhába, csak összefogott haj, melegítő, rántotthús szagú ruhák:D gyorsan elkészülődtünk, aztán ebédeltünk, minden nagyon jól sikerült, nagyon bekajáltunk :) soksok féle kaja volt, meg sütiket is sok félét csinált anyuci:) egész délután elfotózgattunk, beszélgettünk, macskáztunk, kirakóztunk, kártyáztunk, tévét néztünk, karácsonyi zenéket hallgattunk, ettünk ettünk ettünk, ittunk, ittunk, pezsgőztünk, boroztunk :) este gyorsan kipakoltunk miután elment a vendégsereg, és gyorsan elkészülődtünk, iszogattunk még itthon, ahogy facebookon írtam is nektek, aztán bulizni indultunk kistelekre, 3 tesó és zola:) még sosem voltam ezen a szórakozóhelyen, de tökre bejött maga a hely, de az emberek, na meg  a zenék. botrány. végülis a végefelé nem volt rossz, de akkor is még elég korán volt, fél4 felé már jött értünk anya kb mert vége volt a bulinak. ez mi már, én a reggel 5-6hoz vagyok szokva. na mindegy. maga a hely nem volt rossz, majd még máskor benézek. egy-két ismerőssel is találkoztam furcsa módon az egyetemről, szóval meg is lepődtem. úgyhogy ennyi, most tényleg sziesztázok kicsit, és majd valamelyik nap csinálok képeket délelőtt magamról, az ajándékokról, bármiről:) csak amikor akkora a sürgés forgás, mint tegnap, akkor kicsit háttérbe kerül :) naa ennyit tudok mesélni, jöjjön pár kép, aztán legyetek jók, használjátok ki a kari utolsó napját (jajj de szomorú hogy már itt tartunk :(( ). szeretlek titeket, köszi, hogy itt vagytok!!!!


alma, dió, fokhagyma, méz 24-én ebéd előtt:) babonából, de én úgy szeretem:)

ajándékok (a szőrös mellény is az, majd jön outfit:D)



ezt már mutattam facen:)

a falu karácsonyfája, és a kis betlehemesek :)

na ezeket a kesztyűket varrtuk anyával múltkor, ő hímezte a neveket, én meg varrtam a szélét:) ez volt az ültetőkártya is, és az evőeszközöket ezekben raktuk fel:) nagyon tetszett mindenkinek, és persze mindenki hazavihette a sajátját:) apa rájött, hogy telefontartóként is remekül funkcionál, azóta abban van az enyém, pont passzol rá:))

mamámmal:)
















apa hűtőtáskából szolgál ki minket a pálinkákból :D:D:D

és most ilyen vagyok:D kicsit álmos, kicsit karácsonyos, kicsit pihenek, majd jövök:)

itt a vége fuss el véle :)

10 megjegyzés:

  1. de jók a képek! :) szép lett a fátok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos lett ez a bejegyzés. Nagyon hangulatos karácsonyotok lehetett :) Nagyon szépek a képek is.

    VálaszTörlés
  3. na végre látom, milyen volt az asztal, eddig csak próbáltam elképzelni amikor mondtad :) nagyon szép minden, legfőképp te, de nem is számítottam másra :) csókmók

    VálaszTörlés
  4. jajj de jó hangulatú minden!!! :) aww az a fehér mellény! :) nekem van egy de nem merem felvenni hátha a te outfited inspirációt ad :) ;)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett a teríték! Aranyosak a képek!

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nem ismerem ezt a babonát, leírod mi ez? :) És abba az üveggömbe, mi az a fehér?

    VálaszTörlés
  7. lányok drágák vagytok!! :)

    Jucaaa: úgy szoktuk, hogy középre megy a méz, és mindenkinek jut egy gerezd fokhagyma, egy fél dió, és az almát pedig szigorúan annyi felé kell vágni, ahányan az asztalnál ülünk, és ez az összetartozás jele lesz, hogy ne szakadjunk szét. a többi az egészséget szimbolizálja, a méz a torokbetegségek ellen, és biztosítják egész évben az egészségünk védelmét:) egyébként tök fincsi is, én a fokhagymával szoktam kezdeni, mézbe mártom, aztán gyors a dió, és a végén az alma:)
    az üveggömbben pedig habcsók van, különböző alakokban, és névre szólóan is csináltunk, de el is fogyott mind:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik Adrus a mellényed. :) Olyan aranyos, jó hangulatú bejegyzés lett. :) Tündérke vagy a képeken:)! Úgy látom jól telt a karácsonyod. :) Várom a további beszámolóidat, imádom a blogod, és téged is. Puszi póniországba. :*:) <3

    VálaszTörlés
  9. De jó, erről még sose hallottam.:) Ma is tanultam valami újat.

    VálaszTörlés
  10. Egészen megéheztem...rulez karácsoy <3

    VálaszTörlés