2011. május 5., csütörtök

lusta póni


tudomtudom... össze fogom szedni magam, ne haragudjatok h nem frissítettem egész héten. szülinapozás volt, meg majális, aztán a személyimet voltam intézni hétfőn reggel, mert lejárt az első, amit 14 évesen csináltattam je, ideje volt, mert nagyon bűnöző fejem volt rajta, ez a mostani is botrány lett, de legalább látszik, hogy már nagyobb vagyok:) nagyobb bűnöző :D turizni is voltunk lányokkal hétfőn, 4500 ft-ért bevásároltam egy csomó mindent, istenem..kicsit lelkifurkám van, de vettem 3 nadrágot, felsőket, övet... :D mindenre szükségem volt:D aztán suliban voltam, leadtam a fotósorozatomat is a héten, a témám a szegénység és gazdagság Párizs utcáin volt, a reklámfotóm pedig a Párizsos órámról született. Zh-ztam is a héten, statisztikából, hát inkább nem nyilatkozom. a múltkori matekom nem lett meg, de az első vizsgaidőpontban pótolhatok, az előzőre a szakdoga miatt nem is készültem, szóval biztosan sikerülni fog. meccset nézni is voltunk kedden este Petrával, kicsit jó volt kikapcsolódni a mostani hajtás után. tegnap pedig suliban voltunk ismét, jövőhéten lesznek még óráink, aztán a várva várt utált vizsgaidőszak. tegnap suli után kajáltunk, van egy új hely a mars téren, szezám étterem azt hiszem a neve, tök színes, és nem is drága, végre vmi normális arrafelé.. később katával taliztam, kávéztunk meg pipáztunk nálam, aztán hirtelen ötlettől vezérelve virágos cicanadrágot kerestünk nekem a plázában, de nem találtam egyet sem...felháborító, pedig úgy elterveztem a szettemet estére, de mindegy. tegnap volt az utolsó mk-s kari bulink, most a jatéban volt (szotéban szokott). nem voltak annyira sokan, mert kb a mi évfolyamunkon és szakunkon kívül mindenki zh-zott ma, bár voltak olyan bátrak is akik ennek ellenére eljöttek azért. rencsi sajni nem jött, de egyébként nagyjából minden jó arc ott volt, meg jött szerencsére zitus és brigi is, szóval jól éreztem magam nagyon. zárásig maradtunk, még reggeliztünk és megőrültünk egyet szeged utcáin, aztán fél6 körül álomra is hajtottam a buksimat brigi mellett:) reggel pedig suli, napsütés, kertészet előadás,fotózás, aztán hajatmostam és aludtam egy nagyot délután:) most  nemrég mindent elküldtem edinának, a főszerkesztőnknek, szóval kicsit megnyugodtam, este pedig jön dóri, 10 körül, szóval most írok nektek:) és ennyi, végig is értünk, reméleeem nem haragszotok, hogy eddig nem jelentkeztem:))









csak egy pohár bort ittam tegnap:DDD
pont belefér egy üveggel:)

a fotósorozatból:


ennyi azt hiszem képekben:)

holnap reggel/délután megyek haza, este boginál lesz egy kis buli, remélem el tudok menni, nagyon kis viccesnek ígérkezik, érettségi levezető party: 
Bring your pijamas but leave the drama at home II.

Kedves érettségizők és jóarc 3-osok!

Megrendezésre kerül a már egyszer nullába fordult pijamas party, de megújulásként új helyszínt választottam.

Mivel már országvilágnak elhíreszteltem h Boglárka költözik, így gondoltam jó lenne szétzúzni a lakást és ha már annyira tele vagyunk feszültséggel az érettségi miatt , akkor mikor máskor ha nem PÉNTEKEN! Így hát szeretettel várok mindenkit, a lényeg h tényleg hagyjuk otthon a hisztit, és felejtsük el a viszályokat és Boglárkát ne hagyjuk h ismét pofára essen, tudjátok szülinap... trauma volt részéről a nagykorúvá válás. A buliról még annyit, hogy hajnalig pizsamában fogunk ugrálni , WC lesz a kedvenc helyünk, és különféle csajos programokban KELL részt venni ( mint farok szurkálós játék, kukászsák fashion show , pálinka ivó verseny, kolbászevő verseny:D és a többi huncutság).

Mit ne hagyj otthon! x jókedvedet (nagyon vicces a Boglárka)
x hálózsákodat
x pityókádat (alkohollak öblítünk fogmosáskor)
x pizsamádat

Ps.: tényleg hozz mindenképp hálózsákot,mert együtt alvás lesz a nappaliba, még lehet tábortüzet is gyújtunk ;)

üdvözlette:l édes aranyos Boglárka


remélem nem gond bogi, hogy bemásoltam a meghívót, de olyan jó :D szóval ez lesz holnap, szombaton pedig nálunk KÖMPIBULI, jeee :)

Kömpibuli level 4:
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén újra megrendezésre kerül a legendás kömpibuli sorozatunk legújabb epizódja. Ami most sem hiányozhat a programfüzetből: sütögetés, iszi, röplabda bajnokság, ír söröző jellegű terasz (a változtatás jogát fenntartjuk!), vízipipa, hintaágyakban való lazulás, móka kacagás, kicsi tánci,ellenben zene egész éjjel (:D), carloska fejlődésének nyomon követése, megőrülés, virág a szomszédból, reggeli gyógysör és tea, nem kevés jókedv és korlátlan vigyorgás. Amiért felelősséget nem vállalunk: rókucik a kertben (és a szobám falán:D), tudatelhagyás és emlékezetkiesés, lila foltok, furcsa táncmozdulatok, rettentőmód pocsék fényképek és a másnaposság. Legyél te is a legenda része! csókpuszipá

ez lesz a hétvége, jövőhét 3 zh, vizsgákra készülés, lehet kedden tesis buli (fluorral:D), szerdán kolis buli, hétvégén pedig borturizmusra mentünk volna, de már beteltek az időpontok, tehát május végén, júniusban lesz még, arra megyünk úgy néz ki :) 
na ennyi kb, bocsi h hosszú voltam:) sokcsooooook, pónedli

5 megjegyzés:

  1. jó bulit este! :) a pálinka ivó versennyel vigyázzatok :D

    VálaszTörlés
  2. remélem elenged anya,még nem mondtam neki, elfelejtettem.. de csak már:) puszikk:)

    VálaszTörlés
  3. húúú ma voltam abba a szezám étterembe és annyira szuper a dizájn hogy wáó.

    VálaszTörlés
  4. Szia! A szezám étteremről kerestem infókat a neten, és Google ezt az oldalt dobta... :) ...hát sokat nem tudtam meg róla, de pár klassz percet eltöltöttem olvasgatással. Szuper képeid vannak!
    www.fotokonyha.hu

    VálaszTörlés
  5. szio!! sajnálom, hogy nem találtál érdemleges infókat, csomó kulcsszóra kiadja a blogomat, pedig nem is ezt keresik:D azért örülök, hogy kellemes perceket töltöttél itt, remélem visszanézel még?! :)) köszönöm a kedves szavakat:) üdv:)

    VálaszTörlés