2011. március 6., vasárnap

sun in my pocket

vasárnap. süt a nap. szeged - suncity. tea. tanulás. sejtbiosz, szövetek, endoplazmatikus retikulum. holnap zh:) 
pénteken végre kicsit több időt töltöttem katával, jött hozzám délelőtt,teáztunk, majd a városba indultunk, ő fotózni szeretett volna szegedi szecessziós épületeket. az elkészült képeiből párat láthattok nála ;)
később kínai kaját vettünk, hazahoztuk, megebédeltünk és azután gossip girl részeket néztünk, mert volt egy pár, ami egyikünknek sem volt meg. én tovább néztem azóta, nem bírtam ki. (ezek a 3. évad utolsó részei voltak, de én nézem a 4.et is). később jött brigi, és mentünk a buszállomásra, ugyanis hazafelé tartottunk. a buszon szorgos tanulásba kezdtem - volna - , ha nem a rossz füzeteket pakolom el. szóval nem tudtam, én balga, hanem zenét hallgattam, otthon pedig elkezdtem olvasni brigi egyik kölcsönkönyvét, a new york hercegnőit . nagyon jó volt, nekem nagyon tetszett!!! szombat délelőttre végeztem is vele. meglátogattuk mamámat is, szülinapja van ma, sok boldogságot mami:) később turizni indultunk, de elég ergya hely volt, viszont egy cipő volt annyira gyönyörű. természetesen meg is vettük, bár kicsit nagy rám, de duplaharisnyával, és sarokfogóval pont jó. már most imádom. 14.5 centis a sarka és á. mindjárt meglátjátok. kb öt vagy hatszáz  forint volt, nem emlékszem pontosan :) igazi zsákmány;) tehát ennyi, a tanulás miatt délután vissza is jöttem szegedre,brigi is jött, sziszi pedig pont akkor ment hazafelé, sajnos nem találkoztunk valami sokat így otthon:( hátha jövő hétvégén:) szóval tanultam. minden anyagot összeírtam egy füzetbe ebből a tantárgyból, ilyen 40-50 oldalt másoltam, de végre kész, és nagyjából meg is tanultam közben. remélem könnyű lesz a zh, szurkoljatok nekem holnap 10től ;) puszimuszi drágák, nemsokára jönnek brigiék, aresszal, itt ebédelnek, desszertre anya isteni finomra sikerült gyümitortájából eszünk:) 

kata ;)


katya ebéd ;)

adrus kajcsi - csirka gong-bao módra




tőlem kapta;)

pont egyforma színű;)


szerzeméééééééééény:





hogy tetszik? kicsit néhol kopott, de lehet rajta segíteni:))

itt  olvashattok a köynvről egy nem túl pozitív kritikát. igaza van egyébként, de nekem pont ezért tetszett, mert én nem ebben élek, és olyan gondtalan az egész;)



ezt hallgatom most tanulás közben, rádióval felváltva. jókedvem lesz tőle:)

napsütéses puszicsók az orrotokra, ölelcsókol mindenkit pónilány:)

19 megjegyzés:

  1. cipőő <3<3<3 :)) csodaszép!
    és reménykedjünk hogy végre eljön a hómentes melegebb idő és végre tipeghetünk az imádott magassarkúplatformbokaéslábfejgyilkos cipikben :)

    VálaszTörlés
  2. :D majd kölcsön is adom ezt a csodát, mert rád szerintem, mint mondtam, jobb lenne a méret:) bár nincs hiányod cipikből, szóval lehet a sajátjaiddal is elvagy :D tavaszt!!! magassarkúús lányokat!! soksok napsütést!! lábgyilok jee :)

    VálaszTörlés
  3. jézusos ez a cipő.....wááá álomszéééép!!!!*.*

    VálaszTörlés
  4. Szuper cipőt sikerült találnod. :)

    VálaszTörlés
  5. köszööönöööm :)) nekem is nagyon bejön, remélem nem esek kelek benne, azért elég magas és vékony a sarkaaa :)

    VálaszTörlés
  6. El sem hiszem,hogy ilyen szép cipőt ilyen olcsón beszereztél! :)
    A könyvet olvastam, nekem is tetszett. ^^

    VálaszTörlés
  7. Úristen! A cipellő.. *.* Csodálatos :)) Outfit-posztot kérünk vele!! ;)

    VálaszTörlés
  8. gyönyörű a cipőd adrusom! imádom! :)

    VálaszTörlés
  9. lányok:$
    petrus, örülök, hogy neked is tetszett a könyv, amiből a gg készült, azokat olvastad? (bad girl) mert én most azokat akarom, lehet túlnőttem már rajta, de ki tudja, lehet tetszeni fog:))
    outfitet már egykettőt elképzeltem vele, amint megyek vhova, meg fogjátok látni:))

    ^^

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű a cipő:)
    Én már olvastam a Bad Girl könyveket,elég jók:)

    VálaszTörlés
  11. könyv pötyke, cipi pötyke! minden turiban lehet kincseket találni, nagyon jó! puszik! <3

    VálaszTörlés
  12. lovely post. come and check out my newest post from paris. www.newyorkfashion-sh.blogspot.com

    VálaszTörlés
  13. nagyon szép a cipellő!!!:)

    VálaszTörlés
  14. Beautiful blog,
    and funny photos!!!
    Follow me if you like :)

    VálaszTörlés
  15. köszilányok:))
    thank u girs!! and thanks for following me :))
    xoxo

    VálaszTörlés