2011. március 2., szerda

jóarc március

március van. bár az időjáráson nem látszódik még meg, de azért reménykedek benne, hogy hamarosan megjön a tavasz:) éééés már ebben a hónapban (jó, igen 31-én:D) megyünk párizsba, már annyira várom!!  tegnap délután 5ig voltunk suliban, eléggé elfáradtam, de később jött tesóm, vacsit csináltunk, gg-t néztünk és itt is aludt, jó volt találkozni kicsit vele:) ma pedig egyik óránk elmaradt, a másikat pedig a reggeli időpontban előre 'bepótoltuk', szóval így 8ra kellett mennünk, de legalább már délben végeztünk:) petrával ma mindketten Párizs pólóban voltunk, tök jól kijött a dolog, a piros kék dominált rajtunk:) voltunk turizni suli után, meg a rossmannban is ahonnan végre szereztünk koronát. :D minket ábrázol ugyanis, és majd a rajta levő ábrák alapján fognak minket később elemezni az emberek. kitaláltuk, hogy egy időkapszulát elrejtünk a lányokkal valahol. aztán tanítani fognak rólunk :D a 7/7ről, az off üzemmódunkról meg minden baromságunkról:D jó, most ez gondolom elég értelmetlenül hangzik, de mi már a dolgozatkérdéseket is kitaláltuk hozzá meg minden:D :D  ja igen, turiban, mivel nálam nem volt pénz, csak egy tök jó barnás színű férfi inget vettem ingruhának, 70 ft volt, és petrus fizette, köszi :D ő is vett egy ingruhát, feketét, két vékony övet, és egy jó nagy fekete sálat, 500 ft körül fizetett, szóval ismét megérte betérni:)
egyébként kezdek gyógyulgatni, most hétfőn rosszabbul voltam, mint eddig végig. pedig szedem a gyógyszert meg minden, de akkor volt a holtpont. most már kapok levegőt nagyjából és a torkom sem (mindig) fáj. tüszösmandula gyuszi+influenza kombóm volt amúgy :D 
na most nemsokára nekiállok takarítani, szóval gyorsan mutatok képeket a múltkori turis szerzeményeimről, meg a mai szettemről, aztán zúúzok is cleaningelni a szobácskámat :)zitus múlthéten kitakarította a konyhát, meg a fürdőt, szerencsére azzal nem kell foglalkoznom:) köszi zitaa! :D  szóval eddig ennyi a márciusom, eddig végülis nem rossz, várom a továbbiakat:)) 





mai szett:
Eiffel-tornyos poló: turi
cicanadrág, cipő: F&F (a cipi nem látszik, piros/bordó lakk kiscipő)
mellény: turi
hajpánt: petrától
gyűrű: Petráé, kölcsön kértem:)


ebédem: tegnap estéről, sült cukkini,paprika, virsli :)
és a nasi: tsatsiki salátaöntet + puffasztott búzaszelet:)


betegség - gyógyik, teák




korona^^



múltheti szerzemény:csíkos masnis hosszú felső 200-,

lyukacsos empire szabású fölső: 220-, 

gumis derekú farmer/cicanadrág 400-,

még vettem akkor egy ilyen cicanacit kékes farmerben is, meg egy sötétbarna kis táskát :) ennyi kb:) 

na most tényleg megyek takarítani:) hópehelypuszi nektek!! (jajj pont ma olvastam a metropolban, hogy a hópehely úgy van oroszul h szynyegurocska :D tök cuki szerintem^^) xoxo: A

9 megjegyzés:

  1. Jobbulást Drága!
    Nagyon édes a hajpánt. Jó dolgokat zsákmányoltál. :)

    VálaszTörlés
  2. köööszi:) próbálok már meggyógyulni, eddig nem valami sok sikerrel:)
    köööszi a bókokat:) puszinnyoo ^^

    VálaszTörlés
  3. Gógyulj hamar! :)
    Nagyon tetszik ez az outfit, és az is, hogy a feket fehéret pirossal dobtad fel. A gyűrű nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
  4. Adriiii mindig csak ámulok, hogy miket turiztok és mennyiért... :) én is én is akarok!! :) Jobbulást, gyógyulj meg minél hamarabb most már! :*

    VálaszTörlés
  5. köszi lányok:) imádok fekete fehérben lenni simán is, de egy új színnel megbolondítva is szeretem:)) piszipuszi

    VálaszTörlés
  6. már háromszor megnézegettem ezt a posztot, de még mindig nagyon bejön ez a szett!=)

    a farmergatyót véletlenül nem a bartóktéren//somogyiutcába vetted? mert én 600ért vettem ott ugyanilyet csk világosba.

    VálaszTörlés
  7. szivii :)) <3

    nagyon szép petra gyűrűje ahh :)

    és imádom a párizsos pólót, remélem holnap is találunk sok szépet és jót ;)

    VálaszTörlés
  8. szia díjat kaptál tőlem nézz be hozzám(:

    VálaszTörlés