2011. március 24., csütörtök

;)

ma csak kertészet és környezetgazdálkodás óránk van, úgyhogy délutánra plusz egy matekozást is beterveztünk a lányokkal, hogy ne a zh előtt érjenek kellemetlen meglepetések. petrával vettünk még gombokat, meg is varrtunk pár gyűrűt a széchenyi-téren :) meg is ebédeltünk, később rencsi is csatlakozott. a matekházi is elkészült, estére is bevásároltunk. egyre jobban aggaszt, hogy katával és dórival már nagyon rég láttuk egymást. amikor nekik lenne jó, pl kávézni, akkor nekem szemináriumok vannak, ilyen infó meg hasonló szarságok, persze, hogy sokkal inkább lennék velük, de nem lehet.. amikor nekem jó, akkor meg ők nem érnek rá, mindenesetre remélem nem haragszanak/neztelnek(tek) rám :( pedig ugyanannyira érdekel, hogy mi van velük, mint eddig, és én lennék a legboldogabb ha kettészakadhatnék, és mindkét suliban mindenen ott lennék, mert igencsak félek, hogy így nem lesz belőlem semmi. na mindegy, ez most kicsit rátelepedett a lelkemre, de majdcsak elmúlik. mondom én, lemegy a nap, adrusnak beindul a rosszkedve. na de nem hagyhatom. jön majd át brigi és rencsi is, nézünk valami tavaszköszöntést az éjszakában. mutatok pár képet a mai napról, aztán letusolok, pihizek, készülődök, eszek vmit stb :) sok csók a kobakotokra :) (ui: nem tudja valaki hol lehet szegeden ruhafestéket venni? tavaly emlékszem vettem valahol vkivel, de szerintem az a bolt azóta már megszűnt) 

ma:
cicanaci, kardigán: turi
felső: kínai
hajpánt, gyűrűk: made by me
táska: Londonból, Brigitől
karkötő: jeans club
cipő: F&F








hoppáré. nem enged feltölteni több képet a blogger. de törölni se az eddigiekből..nem értem. na mindegy, nem tudom mi lesz ezután á. megoldom azért. 

1 megjegyzés:

  1. nem tudtál venni akkor ruhafestéket ma sem igaz? megnézem neked a nagytescoban háátha. puszik.

    VálaszTörlés