2011. január 10., hétfő

ilovecollege

na megvolt a matekvizsga, nehezebb volt, mint az előzőek, de azért megcsinálgattam, ki tudja mennyire lesz elég, a héten kijavítja a tanárbácsi, szóval majd írok eredményt, ha meglesz :) de pozitívan állok hozzá, változtattam a dacos pukkadós 'meglátom milyen nehéz és inkább nem is gondolkozom' hozzáállásomon, nyugodtan csináltam végig, ha nem is sikerül akkor sincs baj, van még két lehetőségem. erről ennyit :)
csomó blogot olvasok, és úgy tűnik engem is egyre többen. utálom a fellengzős, mindjárt elájulok dolgokat, de úristen, annyira örülök ennek! :) nagyon jól esik, nem is nagyon tudom leírni, hogy milyen érzés, hogy te leírsz valamit, és az talán érdekelhet mást, és nem is egyszer hanem többször is, visszatér rád, és megjegyez. most van a blogger-díj időszaka úgy néz ki, és ahogy nézelődtem, láttam, hogy már 5 helyről is megkaptam, tehát öten jelöltek, vagyis adták tovább nekem a díjat, vagy hogy kell ezt mondani. na itt jön az, hogy hihetetlenül jól esik:)) még később írok erről egy normális bejegyzést, hogy kiktől mikor hogyan, meg persze ennek velejárói is vannak, a szabályok, és további jelölés, tehát erről nemsokára még.
most viszont gyorsan feldobok pár képet a mai napról, és nekiállok kicsit készülni a csütörtöki vizsgámra is, sőt az újságírós suliban is vannak még elmaradásaim, szóval válogathatok is a teendők között ;) épp ezért várom már a szorgalmi időszakot, egy kis pihenést, sok sok bulit, stb. mert akkor van az igazán, hogy i love college . szóval később még jövök, ahogy ígértem, addig is szép napot nektek, drága olvasóim :)

ma annyira jo idő volt, hogy zakóban voltam ;) nemsokára tavasz, remélem nem tér már vissza a csípős hideg.









ezeket ma találtam egy kézműves boltban, egyre jobban tetszik a sötétkék szín 


puuuszidrágák

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése