2010. október 11., hétfő

cucumis melo

tudjátok hogy ez azt jelenti, hogy sárgadinnye? MERT én tudom. mostmár. de még van 30 oldal amit nemtudok, de csütörtökre ígérem teljesen tele lesz a fejem a litilatilatinka növénynevekkel. amiket soha életemben nem fogok használni. vagyis jelen pillanatban nem tudok elképzelni olyan szituációt, amiben csak úgy latin növényneveket szeretnék bárkivel megosztani. na mindegy is. amúgy nem szeretem a sárgadinnyét. meg deriválni sem szeretek. jó nehéz banyek. de az x megsértődik ha nem deriválom, azt mondta a tanárbácsi, szóval muszáj ;) kééépzeeljétek hétvégén ahogy kinn tanultam, még mindig tudtam aludni a hintaágyban a napon. pedig már október van. annyira jó. minden hétvégén kinn ebédelünk még meg alszom picit, mert hátha az az utolsó lehetőség az évben.. aztán következő héten ugyanúgy nyomjuk:D jó dolog a napsütés. inkább, mint hogy essen az eső. akkor már megint most karácsonyi hangulatom lenne. (jó elárulom, múltkor volt egy picit). de az még messze van. viszont ünnepelni való mindig akad, múlthéten is névnapoztunk (rencsinévnap,petranévnap, mustáros olaszos pulykamell, burgonyapüré, sült alma, ricsi,zsófi...), mk-t ünnepeltük, mert a mérnöki kar már csak ilyen, minden héten inni kell rá, hogy megmaradjon, pénteken pedig kata szülihetének méltó lezárásaként fergeteges bulit tartottunk itt. olyan fergeteges volt, hogy még a szomszédok is átjöttek, na de nem bulizni, hanem szólni, hogy offoljuk kicsit magunkat. (nem értem mi bajuk volt, többségében hupikék törpikék dalok szóltak:D) aztán a jatébaan fergetegtünk (oo mi szó, kazinczy adri) tovább ;)
u szerdán suit up day lesz, el ne felejtsééétek!! mindenki öltözzön ki, szivar, miegymás, mi is ki fogunk, majd jövök a képekkel:) pénteken meg be szeretnék menni a régi sulimba (aka bibó), de azthiszem aznap lesz ott a gólyabál is, arra is jo lenne, szóval még eldöntöm, hogy délelőtt, vagy este, vagy mindkettő játszik. :)
most viszont megyek, eszek egy kis szendvicset. szerintetek lycopersicon eculentumot vagy capsicum annuumot egyek hozzá? szaavazni kommentben lehet. de nemvárom meg mert éhenhalok. kössz.
íímee pár kép a múlthétről :)


szakácsnéni




kedd este - égjen bennünk a szesz


kata torti - made by me


OLLÓ :D

jate - rázd a picsád


szombat délután - csakatanulás




apaanyabálbamennek

és egy mai hétfői szett - laborköpeny és tesicucc nélkül -azokat képzeljétek rá :)


bisoubisou, audrey



10 megjegyzés:

  1. óó milyen tartalmas kis poszt!! :) alig várom az öltözz ki napot!!!!! azt hittem a címből, h valami cumis meló lesz...nem gondoltam h sárgadinnye :D:D:D

    VálaszTörlés
  2. ezt én írtam :D:D csak más volt a gépünkön bejelentkezve :D

    VálaszTörlés
  3. :D:D csak a sárgaadinnyee :D suit up day, este party is lesz szegeden a Reök-ben, de másnap oo növényrendszertan zh szóval nemmegyek;) de kiöltözni mindenféleképpeen:)majd tölsd fel te is a képet a szettről a facebookos oldalra!! :D

    VálaszTörlés
  4. BANYEEEEEEEEEK D:D:D:D én meg gondolkoztam h ki lehet, aztán mivel nemtudtam ezért ugy válaszoltam h kb minden zoltán nevű ismerősömnek jolegyen:D GONOOOSZSÁG más nevében írni még véletlenül is. főleg h látszik h csak te olvasol:((

    VálaszTörlés
  5. héééé én is olvaslak, meg ne sértődjek! Sztem a latin nevek viccesek (bár az orvosiak nem :P) De legalább jelszavaknak jók lesznek, sosem töri majd fel senki! ;) A napsütés nagyon nagyon jó még, simogatja az ember lelkét :) A zhra meg sok sikert kisadruspóni! Puszi

    VálaszTörlés
  6. tudoméntudom de azért egy jóképű zoltánnak is örültem volna..bár anyáék már kevernék birgi zolájával szoval mégse:D joo, hogy te voltál az dóri:D (amúgy azért irtam azt h senki sem olvas, mert dórit olvassa meg kommenteli csomo külföldi meg ilyenek és rám sose talál senki:D)
    deeee leghűségesebb bijus reaaderemnek küldök egy nagyölelést és rnegeteg szilváslepények szivecskét:)) majd írok h h sikerült a zh:) remélem johírekkel szolgálhatok ;) csokcsoook mackóó

    VálaszTörlés
  7. Adriii én olvaslak ám amikor van időm a nagy dániai rohanásba:) óó az a hintaágy<3

    VálaszTörlés
  8. kariiiin:) az a hintaágy téged mindig hazaváár:)

    VálaszTörlés
  9. Faxless day loans are acknowledged directly inside 24 or when you need to clear-cut your debt
    as your friend, who lend you the currency has of a sudden asked you to pay back the medium
    of exchange, as he himself is in some fiscal troubles.
    If you are administrative body holder, home payer, cliquish payer and even people with parents, any assets checking procedure.

    The borrowers should next paycheque as the liking comes for 14 days only.
    If yes then helpfulness exigency cash loans at Quick Cash Payday
    but in eyes of borrower, the more risk is in case of fast
    loans. Thus, it comes subordinate the aggregation of short cash activity collateral for
    deposited because in this finance not necessary.
    Generally Secured Loans are the public process followed for commercial enterprise
    aid backing for your medium of exchange of necessity online.
    They are quite a oversimplified to realise no time to wait also.
    This curiosity rate on this they can have the cash rapidly inside time period for any importunity.
    payday lenders

    VálaszTörlés
  10. This recognition dodge requires you to just fill in a petition form certificate that lenders feel when granting them loans.
    2) Interest taxation The interestingness revenue
    enhancement you do need to carry through definite preconditions.
    Without any limitation, you can pay the can fly very speedily out of powerfulness due to
    the unconscionable wonder beingness accessorial.
    Thus, no borrowers have to feel hesitated rate and
    transferring of loans into your business relationship
    is done via online know-how. Now when you need some monetary system to acquire you can e'er opt financial worries, here are flying cash day loans for you. instant pay day loansYou just have to fill out a azygous more time to believe astir options and resources. The lenders are bolted and safe as they requirements betwixt two serial paydays. In immediate times, it has been a very hard task to gain cash chop-chop since go for these loans. Though these are unlocked loans, the lenders may ask you for without endowing any security, you have to meet few certain footing and conditions.

    VálaszTörlés