2010. szeptember 30., csütörtök

mad world

a világ ilyen. fura. néha olyan mintha mindenki egy házibuliban lenne és mulatozol kedvedre egész éjjel. de nem örökre. és ezzel tisztában vagy. mindig eljön a hajnal, a reggel, a másnap, a kötelességek, a nehéz hideg esős reggelek, az otthon hagyott magassarkúk, a cigiszagú haj, a lecsukódó szemfedél. a világ is ilyen. néha móka és kacagás, máskor kemény nehéz nap. de be kell osztani. meg kell becsülni mindkettőt, egyiket élvezni, a másikra büszke lenni, ha végigcsinálod. nem is tudom melyik a jobb érzés. melyiktől dőlök fáradtabban az ágyba. mindenesetre örülök mindkettőnek, mert ha nem lenne az egyik, nélküle a másik sem lehetne. most volt a héten ilyen is, olyan is, mindet élveztem. imádok bulizni. voltunk ehök roadshown, we <3 jate. a portoricoi mindig teszi a dolgát. voltunk retroban is. borzalom zenék voltak, de a társaság jó volt. élveztem, főleg előtte itthon. zita&adri lak mindig szívesen látja az italozni vágyókat. amikor pedig eljött a hajnal, katjaval olyat beszélgettünk, csupacsupa vidám és kevésbé vidám dologról. imádtam. volt még suli is a héten. nemkevés. de szeretem. mindkettőt. érdekel, csinálom, imádom, tanulok, másolok, olvasok, fotozok, írok, számolok, határértéket és keresleti görbéket rajzolok. mind tetszik. azthiszem már bennem van a hiba, hogy szeretem ezeket. olyan szép táskát vettem a héten. majd lefotózom és megmutatom. ma fura dolgok történtek. meghívtak egy buliba, amire soha nem gondoltam, és eszembe se jutna elmenni. még kiderül, h végül mi lesz. furcsállom. nem illik a képbe. dóri beleillik. vele mindig egyre gondolunk. imádok vele beszélgetni. imádom, ahogy gondolkodik, és ahogy kimondja. imádom, hogy megtaláltam őket. és mi kellett hozzá? az, hogy ne vegyenek fel pestre, az áhított egyetemre. pedig annyira jó. itt lakni zitussal. szeged. szeretem. tavaly mennyire sírtam, amikor július végén kaptuk az smst. ki jót, ki rosszat. akkor rossznak tűnt. most állíthatom, én kaptam a legjobb smst. ilyen ez a világ. egy mad world . őrült. mint mi. és ez így van rendjén.





keddi tesis retrobuli


mostmár alszom picit. reggel nyit a h&m szegeden. meglessük a lányokkal milyen. xoxo, ódri

2010. szeptember 24., péntek

changes

i see no changes. dehogynem. folyamatosan változik a világ. minden ember formálódik, egymásra hatnak. a világ az emberre, az ember a világra. állandóan. nincs egy másodpercnyi szünet sem amikor nem történne változás az életünkben. néha jobban megmutatja magát, egyszerre tudatosul soksok apró változás. pedig mondom, folyamatosan történik. énis változom, nem vagyok kivétel. a lényeg, hogy milyen természetű változás áll be az ember életében. én most a blogomon változtatok. majd a külsőmön, majd a beszédemen, majd a hozzáállásomon. szerintem mindenkivel megtörtént már, hogy észre sem vette, hogy teljesen más ruhákat hord, máshogy hangsúlyozza a szavakat, más emberek érdeklik és sosem hordja már úgy a haját, mint régen megszokott volt. méghogy no changes. változom. ebben a pillanatban is. képzeljétek, félek. félek attól, hogy nem  tudok mindent teljesíteni, amit elvállalok vagy kitűzök magam elé. attól, hogy nem tudok jó cikkeket írni. attól, hogy nem csinálok megfelelő képeket a fotósorozathoz, vagy éppen az élesztő címlapjához. attól, hogy, ugyan felkértek későbbi munkára fotózni egy elég nagynak ígérkező dologhoz, mégis attól, hogy nem vagyok elég jó. nem, hogy senkinek, magamnak sem.  ezeket gondolná a régi adri. de miről is beszéltem eddig? változás! tehát új adri azt gondolja, hogy nem kell ezeken stresszelnem. és itt a változás. méghogy nincs. te is változol. azt gondolod, hú ez egy másik adri. tehát megváltozott a véleményed rólam. a régi adrit 100%ig befolyásolta mások véleménye. az új adrit nem fogja földre taszítani egy sértés vagy egy tévesen magára vett megjegyzés. és ezzel én,  a föld egyik lakója, a több milliárdból egy darab, elindítottam egy változás lavinát. változom, és ezzel te is változol azzal pedig ketten, megváltoztattuk egy pillanatra az egész világot.

...xoxo, a régiújkeverékadri

2010. szeptember 21., kedd

wildfox love

imádom a wildfox képeket. annyira nem lehet felettük elsuhanni. a hangover doll a mostani favorit.









xoxo, hangoverdoll

milegyenacíme.döntsdelte ;)

huh. derégen írtam nektek. na nembaj, most bepótolok mindent. múlt csütörtökön csak pihentem szenvedtem suliban voltam (azthiszem) meg aludtam, dórikával filmetnéztünk, pénteken meg másikdórival voltam délelőtt, aztán pedig hazamentem. úgy volt betervezve, hogy szombaton kirándulni megyünk a családdal, lett is volna hozzá sok kedvem, meg fotózni meg minden, de végül az időjárás közbeszólt. szóval egész nap lustálkodtam főztünksütöttünk este pedig bulizni indultam. először is halasra kellett átjutnom, onnan kocsival mentünk mélykútra, pár nyaralásos cimbivel találkozni meg bulizni. diának névnapja is volt, szóval megünnepeltük. iszogattunk, majd a sas nevű helyen buliztunk, ilyen nosztalgia meg mulatós zenék szóltak :D de teljesen joléreztem magam. 2 után azért már gondolkodtunk, hogy el kellene indulni, 3ra halason is voltunk és ott folytattuk a bulizást. soksoksok ismerőssel találkoztam, akiknek jól a nyakába kell ugrani;) imáádatnektek!  kb 5ig voltunk ott, majd hazaautóztunk és álomra hajtottam a fejecskémet 6 óra környékén. másnap családi ebéd, sziszi szülinap, torta miegymás, majd picit szundi és jöttem vissza szegedre. JA és igen, megvan az új telefonom, mindjárt rakok is fel róla egyképet. imádom amúgy, bejön nagyon;) vasárnap azthiszem semmi érdekes nem történt, hétfőn pedig suliba siettem, tesi,matek,matek aztán turizás, pancsivásárlás és alapozás. csak petra meg én voltunk itt nálunk, de úristen nagyon jol éreztem magam:D énekeltünk nevettünk pipáztunk majd elsiettünk a szotéba hőn szeretett mk-s társainknak szurkolni a vetélkedőn. sajnos vesztettünk, de azért égett bennünk a szesz, olyan volt mint egy gólyatábori este, a buli is tottáááááálszuper volt utána, 4körül jöttünk el, de mivel fél11 óta ott voltunk, szerintem ez teljesen korrekt. a fejpántom ismét körbejárt, de biztos kezekben van és nemszakadt el ooje. ki is nyírtam volna azt aki szétszedi...:D na tehát ennyi, ma pedig csak a corsoig jutottam még el egy eperturmixra, a szokásos keddi randinkra a spancikkal. sajni zita nemvolt ott, de ma végre jön vissza, gyógyulófélben van már, juhu. hiányzik már a feje. kata is beteg, ma megyek/megyünk meglátogatni dórival. mindenki gyógypuszikat küldeni a lányoknak!! ennyi. most kéne írnom egy cikket egy kellemetlen nyári élményről, de nincs kedvem. meg kellene fotóznom a címlapot. meg még egy cikket írni az élesztőbe. és azt sem tudom, hogy tetszik-e csabiéknak az amit már elküldtem. hajajjjj zajlik az élet emberek. de szépen süt a nap, szép piros táskám van (csak éppen a lánc rajta kiszakítja a hajam nagyrészét..mit nekem fodrász, hajritkítás, megoldom táskával...) :D ennyiennyi, most teázok egyet, aztán találkozom dórival szerintem nemsokára. ja meg mindjárt rakom fel a képeket.  SÁRGADINNYE. csokmók


szombati szett, nemtudom mi ez a hangerőszabályzó rajta:D de ettől nagyobb hang volt:DD
újtelefon ;)


sziszi torta 




petraa


EMKÁ :D








tegnapi sulis szett ;)

na itt a dóri, inkább foglalkozom vele;)) csokcsok xoxo, adruss

2010. szeptember 16., csütörtök

hey apple

fáradt vagyok és álmos. de voltam bulizni, utána iskolában, tegnap főztem is, úgyhogy nem csodálkozom. a gulyásleves, amit készítettem eddig mindenkinek ízlett, úúgy örültem neki, hogy a lányok finomnak találták ;) nemsokára megérkezik dóri is vacsizni, remélem neki is bejön majd. a buli jól sikerült, még szerencse, hogy volt karszalagunk mert tökre nem engedtek be vele hamarabb.. :D de legalább ingyen volt. soksoksoksok ismerős, sok emkás, sok gólyatáboros, sok csoporttárs, sok srác aki meghív minket, sok jo zene (és sok szar) sok teraszonüldögélés és lábfájás, sok wcre váró lány, sok kalapellopás, sok körbenézés, sok mezítláb megtett lépés hazefelé és soksoksok nevetés. ez volt  a tegnap este. joléreztem magam, de ki kell ezt pihennem, meg jövő szerdán itthon maradni, mert a csütörtöki óráim szerintem élvezhetőbbek lennének, ha kipróbálnám nem még félig ittas és fáradt állapotban is őket. ennyi azthiszem mára. picit rossz a kedvem, szegény zitus beteg, úgy segítenék neki, de nemtudok. meg olyan mintha haragudna rám, de azt mondja nem. meg nincs is oka rá, ha jól tudom, de mégis rossz. meg látni, h nincs jól. soksok gyógypuszi innen a másik szobából zitaa! mindenki küldje neki a csííít. kösszzke. ja és remélem niggerek vagytok mert én bizony azvagyok. belül. kívül fehér.

tegnapi szett:


csak a sárgadinnyék. köszönet   az istennyilákért mindenkinek. ez a végszó. xoxo, adri
ui.: ja és eszembejutott egy nosztalgikus klasszikus, mint a címben is láthatjátok, annoying orange  ;)

2010. szeptember 14., kedd

enjoy it!

heyhey mindenki. ma tovább aludtam, majd készülődés után corsoztam egyet zitával, donátkomával és nikivel. onnan egy fergeteges infógyakorlatra siettem, majd mikor ott végeztem a munkával, átrohantam a másik suliba. onnan viszont terepre mentünk, méghozzá a Tiszapart közelébe, portréfotózást gyakorolni. szerencsére vittem magammal a gépemet, szóval mi tudtuk azt használni. óra után is ott maradtunk még ricsivel dórival és katával, majd hazasétáltunk és kata fel is rakott párat a blogjába. szupaakúl képeket lőttem róla szerintem, minden nap ilyet kellene csinálnunk. dóri elég fáradt volt, remélem már felpezsdült, hiszen bulizik ma :) később petrával és flórával találkoztam, fagyiztunk és sétáltunk, aztán rohantam brigihez, drága nővéremhez:) jól bedinnyéztünk, csomagolt nekem ebédet juhu majd hazajöttem. főzni szerettem volna gulyáslevest, de szerintem csak holnap délután csinálom meg mert már nincs rá elég idő, és legalább holnap tudunk belőle vacsorázni. remélem fincsi lesz. most tusolok, aztán csicsikálok is, holnap 8-14ig előadáson leszek, egy előadóban juhu, izgi lesz. bár azt az előadót tökre csípem. ilyen lépcsőzetes. mint általában az előadók. na vége abbahagyom. holnap remélem tudok írni, este bulizni megyünk, de erről később. a telefonom még mindig nem jó, ne írjatok smst, mert idegesítő, hogy hallom, hogy kapom őket és nemtudom elolvasni. köszmááár.

mai szett: (minden turkálóból, kivéve táska: zita, fülbevaló:ajándék, karkötők: Németországból; best friend )





xoxo, adrinnyo

2010. szeptember 13., hétfő

talán

talán jó lesz. talán élvezem. hu mesélnem kell. pénteken teljesen eláztam amikor zuhogó esőben mentem sajtótájékoztatóra, dórival és katával. a telefonom is elázott, elromlott  a kijelzője, szóval vennünk kell újat. pedig szerettem, szóval sajnálom szegényt. bár így is lehet engem hívni, és mint anyának mondtam, így h én nem tudok telefonálni, smsezni és netezni legalább csak kisebb lesz a számlám, de azért pl az ébresztőt jó lenne ha be tudnám állítani. nembaj anya minden reggel kelt, úgy h felhív :D elég izgalmas:D  a hétvégém nem volt rossz, pénteken otthon voltam, csak pihentem meg végre tesómmal és a barátjával is többet találkoztam, már eléggé hiányoztak. szombaton pedig pakoltunk, sütöttünk főztünk, készültünk az esti bulira. elég jól sikerült, többen nem jöttek el, de jöttek plusz emberek szóval kb így is megvoltunk 20-25en. kialakítottunk egy 'ír sörözőt' a teraszon, fehér karácsonyfavilágítással meg kanapé, kis kerek asztalka, nagyon látogatott hely lett a buli folyamán ;) a legtöbb időt zitával, petivel és dórival (na meg carlossal, dóri újdönsült kisbabájával:D:D) töltöttem  ;) mindenki nagyon aranyos volt, sokat ittunk, táncikáltunk, énekeltünk pipáztunk, pont amit egy házibuliban tenni kell. 2-3 körül aludtunk el, másnap pedig kocsival jöttünk vissza szegedre. estefelé átjött kata, lelkiztünk picit. rossz, hogy alig látom őket, mármint nem alap, hogy minden nap talizunk. de azért megpróbálunk. na aztán gyorsan el is aludtam este, hogy ma tudjak kelni (anya hívására) és menjek előadásra. 5ig voltam suliban, elég fárasztó volt, meg rossz érzés is, hogy a másik sulimba még mindig nem jutottam el !!!! de talán holnap. vagy vmikor mostmár tényleg, mert engem idegesít már a dolog. viszont ma tök jól éreztem magam, a matek gyakorlat, amitől annyira féltünk, teljesen jó volt, élveztem is, nem volt vészes és még így is, hogy a táblánál kellett lenni, jó volt az egész. másfél óra, de tök gyorsan eltelt. húha durva, h élvezek egy matek szemináriumot. fujj rossz kimondani de tényleg igaz... :D a tesi is tök jó volt, röplabdáztunk, kb 45 perc bemelegítés, aztán játék. azt hittem, már elfelejtettem a gimis edzések óta a dolgot, de szerintem tök jól ment, a mi csapatunk nyerte mind3 meccset (nem mintha számítana akármit is:), de ha lesz mk-s csapat, benne leszek, mondta a tanárnő. akit egyébként tegezhetünk, tök rendes. délutáni óra után kicsit hamarabb végeztünk egy növénytan gyakorlattal, mint kellett volna, szóval turiztunk a közelben egyet petrával, vettem csomó mindent, csomó pénzért, szóval nembulizok és nem eszek a héten, de legalább van kalapom ruhám táskám pulcsijaim... hmm függő vagyok. turifüggőőőőő. aztán mentem vissza az mkra, csabival találkozni, mert valamit nagyon meg akart beszélni. végülis arról volt szó, hogy írjak a kari újságba, meg csináljam meg a következő havi címlapfotót. jól esik, hogy így figyelnek rám, mármint, hogy megjegyezte, h ezt is csinálom, és h megbíznak bennem annyira, h képes leszek megcsinálni. már van is pár ötletem, remélem jó lesz. de persze, hogy jó lesz, csak önbizalom és kitartás kérdése. most úgyérzem lesz ezekből elég az évre, persze csomószor csüggedni fogok majd, de akkor emlékeztessetek a mai napra, hogy lehet ezt így is csinálni. nem csak lehet, KELL. csak nyugodtan emberek, az élet jó. mindent meg akarok valósítani, amit kitűztem magam elé, magammal, az iskolával, a barátaimmal, minden téren a legjobbat. remélem segítetek. imááááádlak titeket. xoxo, póniadrus

2010. szeptember 10., péntek

miért?

annyi kérdés van amit ez aszó indít el. például miért esik ma az eső? miért nem lehetne szeptember 10. napján ragyogó napsütés? miért nincs normális vénasszonyok nyanya? miért van az, hogy bár nincs sok okom rá, olyan rossz a kedvem? miért nem tudok normálisan bejárni mind két suliba? miért kellett úgy elkészíteni az órarendem, hogy biztosan ne legyen jó adrusnak? persze, tudom, nem lehet mindenkinek megfelelni, ezt dobta a gép. és megfogom csinálni így is, ki fogok tartani. de már most alig sikerült, az újságíró suliban nem voltam egy órán sem [ bár amin ottvoltam az elmaradt szóval megpróbáltam..]. olyan ambivalens. élvezem az egyetemi óráimat (már amelyiket), jó a társaság, szeretem a légkört, és még izgalmas is, meg tudjátok, a kihívás. már most a vizsgákról meg zh-król beszél mindenki, kíváncsi vagyok, hogy veszem majd én ezeket az akadályokat. másrészt minden alkalommal, amikor tudom, hogy abban az időpontban a másik suliban (is) kellene ülnöm és figyelnem, összeszorul a gyomrom. de úgy igazából. mert ott is szeretem az embereket, sőt! nem akarom őket elveszíteni. lehet, hogy az órák már rég nem izgalmasak, de kitudja, most állítólag mindenki bekeményített. lemaradok mindenről, sulis&nemsulis történtekről is. azért is megyek ma el a sajtótájékoztatóra, azon banyek legalább ott tudok lenni. ó je. bár az órán amin beszélünk majd róla, nem. dehát a pici dolgoknak is örülni kell. tehát esőben elsétálni a színházba sajtótájékoztatóra? huhuh kedvencem ;) és tudjátok mit? jó kedvem lesz ma. azért is. és még tudjátok miért? mert pónihajam lesz ma újra. fél3kor fodrááász. remélem jó lesz. majd jövök képpel. ja és hogy miért nem írtam az elmúlt napokban? sok volt a suli, a buli, meg a kettő együtt. de semmi nagyon érdekes nem történt, névnapomat ünnepeltük lányokkal, nagyon örültem, hogy itt voltak és miattam voltak itt. még pár ismerősömmel találkoztam jatéban, akiknek szintén nagyon megörültem és jól a nyakukba ugrottam ;) viktordaniricsibarbibogi stb ;) szeretem a barátaimat, még ha nem is minden nap tudok mindenkivel találkozni. és hogy miért szeretem őket? mert jóarcok, hiszen a barátaim. sok van belőlük, más lehet, hogy csak haveroknak szólítaná őket, de szerintem az olyan csúnya szó. nem írja le teljesen mit jelentenek ők. persze vannak különböző fokozatú barátaim, akikkel napi kapcsolatban vagyok, de attól még a többiek sem alacsonyodnak le. így mégjobban örülök, ha találkozunk. a mindennapi barátaimmal pedig minden egyes percért odavagyok. húúúhú de nyálas itt most valaki. na azthiszem itt kell abbahagynom az írást mára. majd jövök a hajammal, készülgetek a hétvégi házibulira @home, stbstb. azthiszem még mindig nem kaptam meg arra a kérdésre a választ, hogy MIÉRT esik??? mert neki jól esik, nekem nem, de kihasználom, mindjárt fotózok valami esőset. hátha.

xoxo, adrej

2010. szeptember 8., szerda

fotóspóni 2.

heyhey. majd másik bejegyzésben leírom mitörtént az elmúlt napokban. ma névnapom van, tök sokan felköszöntöttek, jól esik, hogy ennyi embernek eszébe jutottam. bár néha úgy érzem pont pár akitől jobban elvárnám nem törődik velem, de szerintem csak hisztis vagyok és azért érzem. de amikor csak az ember hátát látom és rám sem néz, az nem jó érzés. ja meg csalódni sem. de tényleg ezt másik bejegyzésben. most pár régebbi képemet szeretném felrakni, most lett hozzá kedvem ;) hope u like it. xoxooo



2010. szeptember 6., hétfő

etr

a nemes egységses tanulmányi rendszer nevét adtam ma címnek. nekem semmi bajom vele, teljesen jól fel tudtam venni az óráimat. 28 kreditem lesz a kötelezőkből, meg tesiből, több választhatót pedig nem veszek fel, mert így is elég komplikált lesz, hogy be tudjak járni mindkét suliba. majd kiderül milyen lesz. majdcsak túlélem valahogy ezt is. mint mindent. például a tegnapot. tottáálteli voltam a koleszban. elég elszomorító, de ííígérem mostantól jóadri vagyok. meg tényleg. engem zavar szerintem csak a dolog. de engem nagyon. na mindegy. amúgy nem volt nagy szám ez a kolibuli, de arra jó volt, hogy megint láttam mindenkit. picit hiányoztak ;) reggel 7re haza is értem, tusolás és rohantam a marstérre beiratkozni. aztán előadás, tesi, megint előadás, aztán rohantam haza enni meg átöltözni, hogy menjek az évnyitóra csiniben. most pedig nemsokára alszom mert fullon kivagyok leragad a szemem. még beszélnem kéne dóriékkal, hogy a másik suliban, hogy vannak az óráim. ja igen utoljára szombaton írtam, akkor hazabuszoztam, és anyáékkal átmentünk kiskunmajsára ilyen majsa-napokra. hát mit szépíteni, elég unalmas volt, és nagyvolt az emberek színkavalkádja.. ettünk egy jót, anyáék söröztek, bevállaltam a sofőr szerepét estére. koncertek is voltak, hien, tabáni istván, meg este dukai regina. és van autogramunk is bár úgy néz ki mint egy firka, amit egy 3 éves rajzol, de amúgy jo. megint tök csinos volt és szép,  nagyon imádom a stílíusát. utána tüzijáték volt, aztán hazamentünk és aludtam másnap aztán kaja és jöttem gyors vissza szegedre, úgy volt h lányos alapozás lesz nálunk. aztán műsorváltozás történt, de végül kijututtunk  a koleszba. és. ennyi. nem is tudnék, de nem is akarok nagyon többet mesélni. és körbe is ért az időkör ;) most ittvan dóri, meg zitus a szobámban, dumálunk meg csak a szokásos dolgok.
 na lassan bealszom, puszilokölelekcsókolokmindenkit. adruuss

2010. szeptember 4., szombat

cooler than me



i hope that u like this but u probably wont cuz u think youre cooler than me ;) párápáppáá
tegnap szépnapom volt. délelőtt itthon rendbe szedtem magam, ebédeltünk zitussal (éljen a maradék pörkölt és  a kecsapos tészta [nehogy ki kelljen mozdulnunk a lakásból] .. ), majd jött peti, de nekem már mennem is kellett, katával találkoztam. szétnéztünk a plázában, vettem egy fehér táskát. nem ütött sziven h úristen mennyire jó, bár nem is rossz, meg egyébként is régóta akarok fehér táskát szóval megérte. később vettünk jegeskávét és fotoztunk picit, játszótereztünk felpörögve a szerintem koffeinmentes kamu kávétól ;) 6körül hazajöttem, majd 8-9között jött kata és brigi, vásároltunk inni, aztán dórika is befutott és beindult a buli. pipáztunk ittunk, brigi hozott nekem egy bort, az volt a neve h a kurvák vére :D jolhangzik igaz? de nemtudtuk kinyitni. se borbontóval, se a szokásos fakanál segítségével. hátha zitának majd sikerül később, ő mindig megoldja. éjfél előtt le kellett érnünk a jatéba h ingyen menjünk be, 50körül sikerült is elindulni, és pont bejutottunk ;) rögtön táncolni kezdtünk, és háromnegyed 4ig nagyon abba se hagytuk. kata hamarabb hazament, de ő is jól érezte magát, csak amikor már a 'legalja' zenék szóltak, úgy gondolta számára vége a bulinak. amúgy jóó zenéket toltak, néha azért felháborodtam én is egykét muzsikán, de terézanya is massszívan szívott ;)  amint hazaértünk, le a magassarkúkkal, fel a tornacipőkkel, irány a meki. jool beettünk sajtbureszból, és jöttünk haza csicsikálni ;) most meg kajálni voltunk brigivel, éljen a burgerking akciója ;) na most viszont megyek, pakolok, jön majd dóribababibaba aztán megyek haza kömpire jhuh. hiányoznak anyáék ;) holnap relpülök is vissza gyors suncitybe, csajos sárgadinnyék&ződek  - 0. nap before bulit tartani nálunk. lehet utálnak már a szomszédok, pedig 1 hete vagyunk itt. szokjanak hozzá, ez már csak rosszabb lesz.






xoxo, adrus 


2010. szeptember 3., péntek

fancy footwork

megnéztem ma este a step up 3dt. nekem nagyon tetszett. annyira meg akartam már nézni, hogy mindenkinek mondtam h majd nézzük meg, mondjuk legrégebben brigi szólt, hogy majd együtt szeretné. végülis én közben dórinak is ajánlgattam a dolgot, hogy majd menjünk el, és zitával is akartunk menni. az egész vége az lett, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy ma plázázni akartam, meg hogy megbeszéltük mára brigivel a dolgot. mármint én úgy vettem, h nem is fixáltuk le teljesen, na mindegy, össze vagyok zavarodva. 7körül hívott, h na holvagyunk. én meg itthon, csúnyán, egésznapos lustálkodás nyomottságával az arcomon (és nem kis ijedtséggel a dolog hallatán) hebegtem habogtam, hogy én ezt úristen teljesen elfelejtettem. viszont! hiperszupergyorsasággal tudok készülődni. szóval 19.47re már a plázában is voltam. azért megér egykét vállveregetést a dolog. a zenék nagyon tetszettek, bár azok az előzőekben is teljesen jók voltak. tetszett, hogy tele volt táncjelenettel (jó persze, mit vártunk mást, de azért a többiben nem volt ennyire sok ), a sztori kiszámítható volt, de legalább két szálon is futott szerelem, és volt egykét helyes arc. a főszereplő emlékeztet egyik srácbarátomhaveromra, yassinera, mindjárt mondom is neki. a 3d egyébként volt ahol átjött, de szerintem inkább mesékben tudják ezt hatásosan alkalmazni, mondjuk nem vagyok a téma szakértője. a lényeg, hogy tetszett, de ígérem mindenkivel megnézem. ;) ráhangolódásként hallgassátok meg a zenéit. tényleg bejönnek. itt egy . ezt már régebb óta ismerem, de jól esett hallani a filmben.

...ja és a szett, amit sikerült rekoridő alatt magamra kapnom :


szintén majdnem minden turis darab. nem tehetek róla, turifüggő vagyok. ;]

most szerintem álomföld felé veszem az irányt, hogy holnap frissen....nemtudom mit csináljak. de azt frissen. oooje. 
és tudjátok jól, ölelcsókol, audrey

2010. szeptember 2., csütörtök

másnap

a címmel ellentétben nem vagyok másnapos, de a buli másnapja van szóval nem hazudtam. tegnap este teljesen bealudtam 8-10ig, aztán pedig azt hittem nem lesz kedvem bulizni, de végülis teljesen jó volt. pipáztunk zitával, majd jött dóri, készülődtünk, ittunk, csak a szokásos menet, majd 2 felé lenéztünk szotéba. azt hittük, nem lesz ott senki, erre olyan tömeg volt. csomó külföldi. és persze, hogy ott voltak az előző napi gyökerek, akik betámadtak minket a zaccban -.-  szóval menekültünk előlük.. volt pár ismerős arc is, így hirtelen visszajött az a tanévközbeni érzés, hogy lemegyünk buliba és mindenki ottvan és mindig ez lesz innentől.  kár, hogy brigi meg a lányok nem tudtak eljönni, de biztos bepótoljuk még. zitával háromnegyed 5 körül jöttünk el, és én szokás szerint mezítláb hazasétáltam, mert nagyon fájt már a lábim. viszont a harisnyám (200 ftos kínais 20denes:D) nem szakadt ki!! szóval teljesen megvagyok elégedve a lépkedési szokásaimmal. délig aludtunk, bár én közben arra lettem figyelmes, hogy valaki rángatja az ajtónkat. semmi csengetés, csak kinn dumáltak emberek és rángatják az ajtót. nem tudtam mire vélni, és mivel nem olyan kinézettel rendelkeztem amivel hatásosan tudnék kommunikálni, így hát nem kérdeztem rá, hogy mit is akar ez jelenteni. nem tudunk rájönni kik és miért akartak ide bejönni.. mindegy is, most pörköltet fogunk ebédelni zitával, és egész nap nem csinálunk semmit, azthiszem. zsírkirály kókuszcsászár.
a tegnapról pár kép:


minden egyes darabja turiból való. (kivéve persze a sminkek)



édeshármas



élettárs - bár egy szóban elmondani nem lehet



dórika ^^



bestfriend.

ennyit mára, kész az ebéd. xoxo, adresz

2010. szeptember 1., szerda

a magas a vékony és a pici

... azaz dóri, kata, és én együtt mentünk ma az első napra, aka évnyitóra. vagyis pontosabban velük jött még egyik osztálytársunk is, majd a suli előtt mindenki ott volt, mintha tegnap lett volna, hogy kellemes nyarat kívántunk egymásnak. órarendünk még nincs kész (felháborító), szóval tovább izgulok vajon keresztbe tesznek-e nekem, és megnehezítik-e az életem azzal, hogy ütközzenek az óráim az egyetemivel, vagy normálisan be tudok járni mindenre. a jövő zenéje, hétfőn kiderül. bár hétfőn már rögtön ott sem tudok lenni, mivel mk-s beiratkozás, évnyitó, szóval már most döntenem kell, hova menjek be. jó kis év lesz. de tudjátok mit? megoldom, megcsinálom, kibírom, erősvagyok. !! ;) aztán milyen jó lesz, ha tudom, h képes voltam rá, nemde?!
suliról ennyit. később rohantam át a városon, dorikataricsi társaságában a trolihoz, hogy egyik halasi ismerőshaverbarátsrácot elkísérjem beiratkozni. kimentem érte, bejöttünk a városba, elkísértem, nem akarok csúnya szót használni de kurvasokat vártam rá, hideg volt és fújt a szél váá. sohatöbbet ilyet, nem kísérgetek senkit, nem leszek jóó arc.. de úgyis az leszek. de azért a hála nem marad el remélem, sok sok ingyen innit remélek viszonzásul :D később zitussal vásároltunk, vettem harisnyát (húúha) meg vettünk egy-egy karkötőt. nagyon jó volt, így nézelődünk, zita: nézd best friend karkötő. én: húú dejooo. zita: sztem a fehéret vegyünk, mármint veszünk ugye? én: aha énis a fehéret akartam.. :D szóval vettünk, nagyon széép, széttört szivecske, be fri és st end felirattal darabonként és hú, tökjooo:) <3  majd lefotózom és felrakom ;)
később dórikával találkoztunk, beültünk 3an a corsoba, jol éreztem magam. most meg ittvolt brigi, hozott kajcsit meg dumáltunk csomót hárman, és megcsináltuk brigi szettjét is polin, most ezt rakom fel, nem magamat.

este pedig bulizni megyünk, dórika&zita&én, meg aki még jön, szerintem szólok mindjárt katának meg dórinak is, mert délután találtuk ezt ki, szóval még nemtudtam nekik szólni. hátha eljönnek, kitudja:) szóval girlsnight lesz, jate v szote, nemtudjuk még, de hangulat az lesz és akkor kitérdekel holvagyunk nemigaz?!
most lehet szundizom egyet, sok idő van még estig, legalább kipihentebb leszek és több erőm lesz bitangpusztulatosan tombolni. jóóéjszakát gyereket.
 ölelcsókol mindenkit adrimami ^^